Cadmus fordítás Cadmus
Internet sejkség

2015. 04. 27.

Gondolatok Abdel Rahman sejktől (7. rész)

2015. 04. 27.

Halál, Halál, Halál

Mahmoud Shaaban videó üzenetében halált kiált azokra, akikre megáll a hitetlenség vádja. Ezt a sejk egyre hevesebben és tébolyodottan üvölti a shariya kontextusból kiragadott idézetet, míg arra a pontra ér, hogy csak a halálos ítélet és halál kap hangsúlyt ettől az igen magas szinten művelt spirituális vezetőtől, akitől az várjuk, hogy közösségét vezesse be a világ népeinek együttélési színterére.

Ő a vádló, ítélő és végrehajtó egy személyben, tehát ő a mindenható.

Az iszlám valami más… Nem értem miről beszél ez az ember, szívében ennyi gyűlölettel… Azért mutatjuk be, mert kiváló ellenpéldája az iszlámnak. A teremtés e fajtáját karolja fel USA, hogy a félelmet eladja a világ számára.

Három vak

Három vak meglátogatott egy királyt. Mindegyik mondta a magáét és a király nem tudta melyik szavahihető. Majd a király hozatott egy tehenet, majd kérte a vakokat, vizsgálják meg az állatot és írják le neki. Az egyik megfogta a tehén szarvát, a másik a farkát, a harmadik pedig a lábát. A király kérdésére, miszerint hogy néz ki a tehén, az egyik pontosan elmesélte, milyen egy szarv, a másik leírta a farkát, a harmadik pedig csak a lábáról beszélt.

Ilyen vakok vagyunk mi is, akik csak a részt látjuk és nem az egészet, miközben általános érvényű kinyilatkoztatásokat hangoztatunk eseményekről, melyeket nem ismerünk. A médiumok pedig csak a szarvat, a farkat és a lábat adják közre.

Ez nem az elvek világa

Miért hiszik még az emberek, hogy vannak szuverén országok határokkal és független kormányokkal? Miért hiszik, hogy de facto van Amerika, Franciaország, Németország, vagy Magyarország? Nem veszik észre, hogy ezek közigazgatási egységek csupán és csak állategészségügyi és karantén szempontból áll fenn a határzár?

Miért bomlanak fel családok, barátságok esztelen pártharcok miatt a hatalomért, holott ez csak látszathatalom? Nem veszik-e észre, hogy még az USA felett is uralkodnak?

Ideológiákkal, pártokkal, egyházakkal nem sokra megyünk… Ezeket már rég kilóra megvették.

A döntéseket pénzügyi körök hozzák, melyek legyintenek határaidra és elveidre. Igazuk van. Ha ennyire primitív vagy és kijátszható, akkor miért ne tegyék? Miért vannak elveid, értékeid egy világban, ahol ezek kontraszelekcióhoz vezetnek? Tudom, nekem is vannak, és nem mondok le róluk. Nem is vagyok a nyertes oldalon… még.

Csak a szemfelnyitás segít. Az, ha ráébredsz, mi történik és nem mész bele azokba az összeugrasztásokba, melyekből mások nyerészkednek. Ezen a ponton nekünk találkozni kell.         

Emberi degeneráció

Azért valahol embert szégyenítő, hogy magyarázni kell, mi a jó és rossz. A gyerekek is tudják, hiszen ezzel kódolva születtek… Tudják, hogy egymás játékát elvenni, egymás haját meghúzni rossz… Még az ősember is tudta, hogy saját nővérével nem hálhat. Hogyan fajulhatnak el odáig emberek, hogy Isten törvényeire legyen szükség ezek betiltására! És hogyan fajulhatnak el emberek, hogy ma ugyanezeket a tetteket kövessék el Isten törvénye nevében?

Orientalista.hu – Mihálffy Balázs

Megosztom:

,




Back to Top ↑