Ciprus

2018. 01. 09.

Gúzsba kötött Ciprus



Koalíciós kormány alakulhat az Észak-ciprusi Török Köztársaságban a vasárnapi választások eredményeképp. A csak Törökország által elismert államalakulat parlamenti voksolásán az eddigi kormánypárt, a Nemzeti Egység Pártja győzött a szavazatok 35,44 százalékával. Az egyeztetések után felálló kormány azonban valószínűleg pontosan ugyanolyan gúzsba kötött országot tud majd irányítani, mint elődje.

Hüseyin Özgürgün török ciprusi miniszterelnök, a Nemzeti Egység Pártja elnöke ünnepelte a választási eredményeket, s a felelősségről beszélt, amelyet a szavazók ráróttak a kormányzás meghosszabbításával. A választást eredetileg júliusra írták ki, de a nemzetközi események fényében elhalasztották fél évvel, hogy esélyt adjanak a sziget újraegyesítésének.

A béketárgyalásokat a két ciprusi közösség, valamint a három „felelősségvállaló állam”, Görögország, Törökország, illetve Nagy-Britannia részvételével tartották Svájcban, a Cran Montana üdülőhelyen. A nagy reményekkel várt egyeztetések végül kudarcba fulladtak, a ciprusi törökök szerint azért, mert a görögök ragaszkodtak a teljes török hadsereg kivonásához a sziget északi részéről, ezt pedig biztonsági okokból nem vállalták török részről.

A két ciprusi közösség között minimális a bizalom, a törökök szerint a jelenlegi helyzetben nem is várható, hogy a görögök bármilyen engedményt tegyenek. Mivel a nemzetközi közösség nem ismeri el az Észak-ciprusi Török Köztársaságot, és a görög ciprióták által irányított Ciprusi Köztársaság kormányát az egész sziget irányító testületének tartja, a törökök kényszerhelyzetbe kerültek, ütőkártyák nélkül.

A sziget újraegyesítése így továbbra is lehetetlennek tűnik, egyik fél se enged, a nagyhatalmak számára pedig a status quo voltaképp elfogadható, ha nem dörögnek a fegyverek. Márpedig nem dörögnek, a feszültség rengeteget enyhült az 1974-es török megszállás óta. Túlzott optimizmusra még sincs ok, hiszen a jelenlegi állapotnál nagyobb nyitottságra a körülmények nem adnak lehetőséget.

A török ciprusi választások kampányában egyébként nem a sziget politikai megosztottsága volt a fő téma, hanem a gazdasági helyzet, amely természetesen főként Törökországtól függ. Ciprus török fele az ivóvizet is Törökországból szerzi be, gazdaságát önerőből nem tudná fenntartani, mivel gúzsba kötik a nemzetközi rendelkezések, az embargó, amely megakadályozza a kereskedelem kialakítását és fejlesztését, a turisták megfelelő ellátását és utaztatását.

Ciprus görög fele – azaz a Ciprusi Köztársaság – is választások előtt áll, ott elnököt fognak választani január 28-án. A legnagyobb esélyes a jelenlegi elnök, Nikosz Anasztasziadész, aki viszonylag jó kapcsolatokat ápol Musztafa Akinci török ciprusi elnökkel, ám ahogy a történelem mutatja, ez a kapcsolat sem elég ahhoz, hogy akár egy tapodtat is elmozduljanak a felek a stabil megosztottság felől.

Magyar Idők – Sitkei Levente

, , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com