Diplomácia

2017. 01. 09.

Ha a szíriai nép is úgy akarja, Assad kész meghozni a legnehezebb döntést



Bashar Al-Assad a Szíriai Arab Köztársaság elnöke akár lemondásáról is kész tárgyalni a hónap végén Asztanában tartandó megbeszéléseken – derül ki abból az interjúból, amelyet francia médiumoknak adott a múlt hét végén, s melyből hétfőn közölt újabb részleteket a szíriai állami média és a francia sajtó.

A törvényesen megválasztott damaszkuszi vezetés eddig következetesen ragaszkodott ahhoz, hogy a jelenlegi vezetés részese legyen a politikai átmenetnek. Az iszlamista ellenzék viszont kizárja az együttműködést Assaddal és rendszerével.

Az interjúban az elnök világossá tette, arról is hajlandó tárgyalni, hogy ő maradjon-e az ország elnöke, de ennek alkotmányos vonzatai lesznak.

“Ha erről akarnak tárgyalni, akkor az alkotmányról kell tárgyalnunk”

– mondta Assad hozzátéve, hogy

az alkotmány módosításához népszavazásra lenne szükség, az elnököt pedig a szíriai népnek kell megválasztania.

Az asztanai megbeszélésekről kijelentette: nagy kérdés, hogy ki lesz ott a másik oldal, vagyis az iszlamista ellenzék részéről.

Hangoztatta, hogy az év végén életbe lépett tűzszünetet az iszlamista ellenzéki fegyveresek megsértik, s a Szíriai Arab Hadseregnek vissza kell foglalnia azt a területet Damaszkusz közelében, amely a főváros vízellátását biztosítja.

 ”Megvan a legitimitásunk ahhoz, hogy bármilyen területet felszabadítsunk, melyet terroristák ellenőriznek. Mindegy, hogy hívják őket. Lehet az az Iszlám Állam, Nuszra Front , mondhatják, hogy ők mérsékeltek vagy a (civileket mentő) fehérsisakosok. A nevek minket nem érdekelnek”

– szögezte le Assad.

Damaszkusz minden a Szíriai Arab Hadsereg ellen küzdő iszlamista mozgalmat terrorszervezetnek tekint.

Az interjúban a szíriai elnök fordulópontnak nevezte Aleppó visszafoglalását, s arról beszélt, hogy az ország a győzelem útjára lépett.

 ”Alkotmányos küldetésünk, hogy felszabadítsuk Szíria területének minden négyzetcentiméterét. Erről nem lehet vita”

– húzta alá.

A vele szemben megfogalmazott, háborús bűnökre vonatkozó vádakra azt válaszolta, hogy ha bármi ilyesmit tett volna, akkor az emberek nem támogatnák, és már nem lenne elnök.

 ”Azért tudtunk a háború alatt végig kitartani, mert az emberek támogattak. Ha pedig az ember a saját népét gyilkolja, akkor aligha fogják támogatni. Tehát ez az egész történet nem áll meg a lábán”

– jelentette ki Bashar Al-Assad.

2013-ban szabad önkormányzati a következő évben parlamenti és köztársaság elnöki választást tartottak Szíriában. A demokratikus és szabad választásokon a Bashar Al-Assadnak két kihívója us akadt. A háború ellenére a szíriai felnőtt lakosság közel 65%-a részt vett és 80%-a Assad mellett tette lett a voksát. A külföldi követségeken is tízezrével jelentek meg a szírek, hogy részt vegyenek a választásokon. A bejrúti szíriai nagykövetséget két napon keresztül folyamatosannyítva kellett tartani, mert több ezer ember állt sorban.

A 2011 márciusában kirobbant konfliktusban már több mint 310 ezer ember halt meg, és több millióan kényszerültek elhagyni otthonaikat.

Orientalista.hu – Sinoda MTI nyomán

Címkék: , , ,






Back to Top ↑

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com