Cadmus fordítás Cadmus
Haditudósítás

2016. 10. 07.

Hadi helyzet Aleppoban

2016. 10. 07.

Az “iszlamista” (terrorista) csoportok egyre több területet veszítenek.

2016.10. 06. Chris Tomson helyzetjelentése.

A Szíriai Arab Hadsereg közel van hozzá, hogy teljesen elfoglalja a Busztan Al-Pasha kerületet Aleppo város északkeleti részén, miután tegnap újabb rohamokat hajtott végre a korábban a “felkelőknek” nevezett terroristák kezében lévő negyedben.

Miközben Busztan Al-Pasha kerület több mint 80 százaléka jelenleg a Szíriai Arab Hadsereg ellenőrzése alatt áll, a Fatah Halab (“Aleppo Meghódítása”) szövetség dzsihádista frakciói várhatóan vissza fognak vonulni a következő órákban.

Eközben a kormánycsapatok és szövetségeseik ezen kívül a közeli Owejdzsa kerületben is előrenyomulnak, ezzel a Szíriai Arab Hadsereg teljesen meg tudta szilárdítani az észak-aleppoi utánpótlási vonalát.

A továbbiakban, a szomszédos Shejkh Makszud kerületben lévő kurd harcosokat a szíriai kormányerők veszik teljesen körbe. Mindazonáltal a Szíriai Arab Hadsereg és a Kurd Népi Védelmi Bizottságok (YPG) Aleppoban jó kapcsolatokat ápolnak, a parancsnokok mindkét oldalról megállapodásban rögzítették, hogy az Ifjúsági lakótelepet és a Bakarah-bányát közösen felügyelik.

Amennyiben a Busztan Al-Pasha és az Owejdzsa kerületeket teljesen elfoglalja a Szíriai Arab Hadsereg, akkor arra lehet számítani, hogy a kormánycsapatok északi és déli irányból megrohamozzák az Ajn Al-Tal kerületet. A valóságban ez a kerület már a hadsereg “tűzkontrollja alatt van”, vagyis a Bakarah bánya területéről a hadsereg fegyverei tűz alatt tartják.

Az elemzéseink szerint a Fatah Halab koalíció vahhabita fegyvereseinek csekély kilátásai vannak arra, hogy megtörjék a Szíriai Arab Hadsereg Kelet-Aleppo köré vont ostromzárát. Ez annak köszönhető, hogy a Dzsaish Al-Fateh (Idleb tartományi bázisú, dzsihádista koalíció) fegyveresei legnagyobb részben visszavonultak (vagy elhullottak) a nyugat-aleppoi frontvonalról annak reményében, hogy tovább tudnak előretörni Hama tartomány északi részén.

Forrás: almasdarnews.com

Térkép: Peto Lucem ‏@PetoLucem

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑