Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Irak

2017. 03. 06.

Haditudósítás Moszulból

2017. 03. 06.

Az iraki kormányerők kezére jutott a Tigris felett átívelő al-Hurrija (Szabadság) híd, ezzel a hadsereg már a második hidat foglalja vissza az Iszlám Államtól Moszulban. Az ENSZ beszámolója szerint elképzelhető, hogy a városban vegyi fegyvert vetettek be, naponta mintegy tízezren menekülnek a maximális kapacitáson működő környékbeli táborokba.

Az iraki hadsereg folytatja az előrenyomulást Moszul nyugati részén, a kormányerők hétfőn már a második hidat foglalják vissza a városban. A Tigris felett átívelő hidakat a szövetségesek lebombázták, a helyiek a romokon keresztül próbáltak meg gyalogosan, illetve kötelek segítségével közlekedni, menekülni, illetve élelemhez jutni. Az iraki erők újabb térhódításával az Iszlám Állam egyre inkább visszaszorul, Moszul keleti feléből gyakorlatilag már kiűzték a terrorszervezet tagjait. A kormányerők a hidakat is azért bombázták le, hogy meggátolják a szervezet keleti terjeszkedését. Egy iraki tiszt beszámolói szerint vasárnap „minden eddiginél” komolyabb harcok törtek ki a városban, a térségben működő segélyszervezetek közlése szerint az offenzíva legutóbbi ideje alatt mintegy negyvenötezren menekültek el Moszulból, a menekülteket befogadó táborok pedig megteltek. Iraki tudósítások szerint az ostrom előrehaladtával minden nap mintegy tízezren hagyják el a várost és térségét.

Erbílben tömeges kitelepítésekre panaszkodnak

A Moszul környékén található menekülttáborok telítettsége miatt távolabb, a mintegy száz kilométernyire lévő Erbíl környékén próbálják meg elhelyezni a város korábbi lakóit. Az újabb negyvenezer civillel együtt Moszulból az ostrom kezdete óta mintegy kétszázezren menekültek el, többségükben a legbombázott hidak romjain keresztül, vagy pedig csónakban a Tigrisen át. Az Iszlám Állam harcosai egyes hírek szerint már felhagytak a menekülők legyilkolásával, más beszámolók szerint azonban azt, aki távozni próbál a megszállt területekről, azonnal agyonlövik. Erbílben mindeközben az iraki hadsereg mintegy 125 családot lakoltatott ki és költöztetett a tikriti táborba, mert állításuk szerint közük volt az Iszlám Állam tevékenységéhez. Az egyik kilakoltatott nő szerint őt és családtagjait megverték, és a holmijukat hátrahagyva, minden tulajdonuk nélkül kényszerítették őket Tikritbe. Az akcióban szunnita törzsek tagjai is részt vettek.

Emberi pajzs

A Moszult elhagyó civilek beszámolói szerint az Iszlám Állam kedvelt taktikája a civileket élő pajzsként felhasználni a központjaik körül. Tarik Hasszánt és családját egy Hammám-al-Alil közelében fekvő faluból hurcolták el, hogy feleségével és öt gyermekükkel együtt védelmet biztosítsanak a terroristák számára. Az Iszlám Állam tagjai az iraki hadseregben vagy rendőrség kötelékén belül szolgáló emberek családtagjait alkalmazta erre a célra (már akiket rokoni kapcsolataik miatt nem lőttek rögtön agyon). A város októberi ostroma óta több tízezer civilt kényszerítettek Moszul falain belülre. Egyes beszámolók szerint naponta legalább ötven civil sérül meg menekülés közben, közöttük sok a gyerek.

Vegyi fegyvereket vethettek be

Legalább tizenkét ember sérült meg Moszulban, amikor a harcok során feltehetőleg vegyi fegyvereket vetettek be a felek. A WHO szerint tizenkét civilt, köztük nőket és gyerekeket szállítottak kórházba, miután valamilyen „erős méreganyaggal kerültek kapcsolatba”. A sérülteket Irbílben kezelik. Az ügynökség jelentése arra nem tér ki, hogy melyik harcoló fél vethette be a nemzetközi egyezmények által is tiltott anyagot, illetve azt sem konkretizálja, hogy pontosan milyen vegyi fegyverről lehet szó – a jelentések szerint a sérültek testén hólyagok jelentek meg, az anyag pedig irritálta a szemet és a tüdőt is, valamint köhögést és hányást okozott. A támadásra a Tigris keleti partján, egy, az iraki erők által felszabadított területen került sor. Lise Grande, az ENSZ emberjogi koordinátora szerint ha „a hírek igazak, akkor az emberi jogok súlyos sérelméről van szó, valamint háborús bűncselekményekről, a támadók és sérültek hovatartozásától függetlenül”.

Magyar Hírlap – (Reuters, Independent, Al-Jazeera)

 

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑