Cadmus fordítás Cadmus
Líbia

2018. 01. 11.

Hadura szerint Líbia nem érett a demokrácia

2018. 01. 11.

Lekezelően beszél a tripoli kormány fejéről, és érzékelteti: választások ide vagy oda, ha ezek ismét zsákutcába vezetnek, alvósejtjeit is igénybe véve átveszi a hatalmat az egész országban – így nyilatkozott Khalifa Haftar tábornok, az észak-afrikai ország keleti részét irányító Líbiai Nemzeti Hadsereg parancsnoka a Jeune Afrique magazin legfrissebb számában megjelent interjúban.

– Líbia 90 százalékát tartjuk az ellenőrzésünk alatt, 7500 katonánk van, ellenőrizzük a déli országrészt, valamint az egyiptomi és a tunéziai határt is – mondta. Haftar szokatlan nyíltsággal mondja ki:

„Líbia még nem áll készen a demokráciára.”

A hadúr gyenge politikusnak tartja Fájez esz-Szarrádzsot, a tripoli székhelyű kormány miniszterelnökét, akit szerinte a fővárosi milíciák tartanak a markukban, így a keze meg van kötve. Ugyancsak lekezelően említi Szajf al-Iszlám Kadhafit, az országot évtizedeken át (1969–2011) irányító egykori vezető, Moammer el-Kadhafi másodszülött fiát, aki szerepet kíván játszani a választásokat követően, és egyes naiv emberek még mindig hisznek benne.

Haftar kijelentette: mielőbb tiszta, átlátható választásokat kell tartani, a voksolást minden líbiai számára kötelezővé kell tenni, és a szavazás után a megválasztott képviselőknek az ország alkotmányáról kell majd dönteniük. A líbiai válságban Haftar szerint Algéria a semleges közvetítő szerepét tölthetné be.

A hadúr már tavaly decemberben világossá tette: a Tripoliban székelő egységkormány elvesztette legitimitását, eljárt felette az idő. Televíziós beszédében leszögezte: engedelmeskedni fog a nép akaratának, a Reuters hírügynökség szerint ezzel jelentve be, hogy maga is indulni készül a választásokon.

A Kadhafi 2011-es bukása után kao­tikussá vált Líbiában az ENSZ közvetítésével 2015 decemberében megállapodás született az elnöki tanács és az egységkormány létrehozásáról. A nemzeti egységkormányt elismeri a nemzetközi közösség. Haftar hívei a múlt hónapban tüntetettek Bengáziban, Tobrukban és Tripoliban is, hogy a hadúr, Kadhafi egykori tábornoka vegye át az irányítást az egész országban – jelentették hírügynökségek.

Orientalista.hu – Magyar Idők

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑