Haldokló Illúziók
2017. 05. 31.
Nem voltak meg a kellő közös pontok a tárgyalások eredményességéhez, ezért Espen Barth Eide, az ENSZ által kijelölt közvetítő lefújta a Ciprus újraegyesítését célzó egyeztetéseket, azzal a kitétellel, hogy azok hivatalosan még nem fejeződtek be. Ez azonban nem jelenti azt, hogy optimizmussal lehetne az évtizedek óta kizárólag kudarcot hozó megbeszélések jövőjéről beszélni.
Nicosiában élőláncot formáltak a mára szabadon átjárható határon a város görög és török lakói; síppal-dobbal akarták rávenni a politikusokat arra, hogy ne szalasszák el a történelmi lehetőséget, sikerüljön végre lépést tenni az újraegyesítés felé.
A mostani kudarc kétéves folyamatos tárgyalást zárt le, amely pedig nagyon lelkesen kezdődött.
A két közösség vezetője, Nikosz Anasztasziadész, illetve Musztafa Akinci egyaránt mérsékelt, és érdekelt az egyesítésben, ráadásul mindketten Limasszolban születtek. Januárban nagyszabású konferenciát tartottak az ügyben az ENSZ genfi székhelyén, amelyen Ciprus három ellenőrző hatalma, Görögország, Törökország és Nagy-Britannia is részt vett. A nagy reményekkel felvezetett tárgyalások végül úgy értek véget, hogy a két közösség vezetője egymást vádolta a nézetkülönbség miatt, s bár hittek abban, hogy egy újabb egyeztető fórum megoldja a problémákat, végül nem tértek vissza Genfbe a felek.
A helyzet politikailag és történelmileg egyaránt rendkívül nehezen kibogozható. Törökország 1974-ben szállta meg Ciprus északi részét, ezzel akadályozva meg az „enósziszt”, azaz az akkori görög kormány törekvését Ciprus és Görögország egyesítésére. Azóta tart a katonai megszállás az Ankarán kívül senki által el nem ismert Észak-ciprusi Török Köztársaságban, amely ezáltal elesik mindenféle nemzetközi támogatástól, viszont rengeteg katona állomásozik a kis országrészben.
Ezt a görög közösség feltétlenül csökkentené, a törökök viszont nem hajlandóak előre fejet hajtani a „hivatalos” Ciprus vezetői előtt. Cipruson jövőre elnökválasztást tartanak, ez pedig nem kedvez a tárgyalásoknak, ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy a két közösség közötti torzsalkodás okozza a legnagyobb problémát.
Ciprus ugyanis a NATO tagja, egyben – a közel-keleti válsággóc közelsége miatt – a nyugati hadseregek egyik legfontosabb stratégiai bázisa; köztük Nagy-Britannia katonai létesítményei is kiemelt védelmet kapnak. Arról egyetlen tárgyaláson sem ejtenek szót, hogy a britek elhagynák a szigetet, a két bázis fenntartásáért London bármit megtenne.
Csakhogy a nyugatiak katonai és kémtevékenységét nem mindenki nézi jó szemmel. Oroszország ezer szállal kötődik Ciprushoz, az amerikaiak szerint a nicosiai kormány tudtával kémkednek, az országban pedig mintegy százezer orosz származású ember él. Emellett 2014-ben Ciprus volt a legfőbb célpontja az orosz külföldi befektetéseknek, 2011-ben Nicosia 2,5 milliárd euró támogatást kapott Moszkvától a nemzetközi pénzügyi válság okozta gondok kezelésére, 2015-ben pedig tengerészeti megállapodást írtak alá arról, hogy az orosz hadihajókat befogadják a ciprusi kikötők.
Moszkva pedig nem feltétlenül örülne a görög–török kiegyezésnek. Ciprushoz közel ugyanis a gyanú szerint nagy földgázlelőhely található, amelyből mindkét közösség szeretne profitálni, ez pedig közvetve Ankara pozícióit erősítené az Európai Unió felé.
Magyar Idők – Sitkei Levente
A gázai keresztények keresztutat járnak →
Teljesen elvesztette értékét a török líra, csúcson az infláció →
Soha ennyi olajat és gázt nem termelt még Kína →
