Líbia menekült hajó

2016. 03. 21.

A líbiai partoknál hatszáz migránst mentettek ki a tengerből



A négy, hajózásra szinte alkalmatlan tákolmányon kilenc holttestet találtak a hatóságok.

Malek Merszit, a líbiai Vörös Félhold nevű segélyszervezet szóvivője vasárnap közölte a hírt. A líbiai parti őrség szerint 586 menekültet sikerült biztonságba helyezni, közöttük hatvan nőt és tizenegy gyermeket. Hajóik a Tripolitól mintegy 45 kilométerre nyugatra fekvő Závíja városánál kerültek bajba.

Ajúb Kászem, a líbiai haditengerészet szóvivője hozzátette, a migránsok többsége afrikai és ázsiai, legtöbben szudáni és bangladesi állampolgárok. Elmondása szerint az egyik hajón lökdösődés alakult ki a tömegben, és emiatt felborult.

Az észak-afrikai országban Moammer Kadhafi rendszerének 2011-es megbuktatása után kaotikus állapotok alakultak ki, ez kedvez az embercsempészek tevékenységének.

Líbiában több fegyveres csoport küzd az ország ellenőrzéséért, és Líbia egy részén megvetette lábát az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet. Az országban jelenleg két kormány és két rivális parlament működik, Tripoliban és Tobrukban, amelyek közül a nemzetközi közösség az utóbbit ismeri el.

A káoszt kihasználva az Olaszországtól mindössze háromszáz kilométerre lévő líbiai partokról már eddig is több ezren indultak útnak Európába és félő, hogy az enyhe tavaszi idő beköszöntével újabb menekülthullám kezdődik.

Orientalista.hu – MTI

Címkék: ,






Back to Top ↑