Cadmus fordítás Cadmus
Terrorizmus

2015. 10. 01.

Hazatért Európába az Iszlám Állam harcosa, de a dzsihád zászlaját hitvesi ágya felé szögezte

2015. 10. 01.

Miközben az al-Kaida egykori követője népszerű fociedző lehet Madrid közelében az Iszlám Állam kiugrott harcosa péklapátra cserélte gépfegyverét. Michael nem bánt meg semmit, hiányzott neki a felesége, csupán ezért tért csak haza. Paris Match, újságíró elbeszélgetette a fiatal férfival, majd megírta a történetet.

Michael a belgiumi Antwerpen született, rendes katolikus, flamand családban, ministrált is. Nyolc éve áttért az iszlámra, felvette az arab Younés nevet. Két éve kiutazott Szíriába, Aleppóban csatlakozott

a közismert terrorszervezethez, a nyugat által elismert Szíriai Szabad Hadsereg ellen is harcolt. Hat hetet töltött el itt, majd hazatért szülőföldjére. De, nem tagadta meg a múltját. Pékséget nyitott, ahol szendvicseket is árul, sonkát azonban nem használ, hiszen a sertéshúst vallása tiltja.

Önmaga főnöke, hogy legyen ideje a napi ötszöri imára, a boltban azonban tornacipőben és farmerben árulja portékáját. Tudja, hogy a hagyományos öltözet nem lenne jó pont az értékesítésben, de szakállat azért növesztett. A törzsvendégekkel flamand, francia, angol és arab nyelven szolgálja ki. Tizenéves muszlim feleségét hosszú, fekete ruhába öltözteti.

Mindketten a pékség emeletén élnek, hitvesi ágyuk felett az Iszlám Állam zászlaja lóg, Younisnak bevallottan nincs lelkiismeret furdalása, bűntudata. Nyíltan beszél arról, hogy részt vett emberek kínvallatásában, az emberek szemét bekötötte, amikor azok nem válaszoltak a kérdéseire akkor megverte a foglyokat, szerinte a háború sújtotta Szíriában ehhez amúgy is hozzászoktak emberek. Az elrabolt és szexrabszolgaként eladott nőkről azt mondta, hogy ez nekik is jobb, mint meghalni.

Mikor hazatért, azonnal őrizetbe vette a belga hatóság, két hónapot töltött előzetesben, majd három év felfüggesztettel megúszta, mivel sikerült bizonyítani azt, hogy terrorcselekményekben nem  vett részt.

 Michael Younés elmondása szerint felhagyott a fegyveres dzsiháddal, de meggyőződése, hogy az iszlamizmus fog uralkodni egyszer majd az világon.

Orientalista.hu – ETCS

Megosztom:

,




Back to Top ↑