Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Libanon

2017. 11. 23.

Hazatért Hariri – Libanon érdekét kell előtérbe helyezni

2017. 11. 23.

„Az elmúlt időszak ébresztőként szolgált mindnyájunk számára, hogy Libanon érdekeire összpontosítsunk a problémák helyett” – mondta a szunnita politikus egy banki konferencián Bejrutban.

„A körülöttünk lévő problémák fontosak, de Libanon sokkal fontosabb”

– tette hozzá Saad Al-Haríri,

aki november 4-én Rijádban meglepetésszerűen bejelentette lemondását. A hetekig Szaúd-Arábiában tartózkodó politikus kedd este hazatért, és Michel Aun köztársasági elnök kérésére úgy döntött, egyelőre mégsem távozik tisztségéből.

Haríri váratlan bejelentése belpolitikai válságba taszította Libanont, amely a síita Irán és a szunnita Szaúd-Arábia elmérgesedő rivalizálásának középpontjában találta magát. A miniszterelnök azt mondta, hogy félti az életét, egyúttal kifogásolta Irán és a Hezbollah libanoni síita szervezet befolyásának növekedését országában. A kormányfő szerdán a Hezbollahra utalva hangsúlyozta: minden libanoni pártnak el kell köteleznie magát amellett, hogy kimarad a regionális konfliktusokból. Az iráni Forradalmi Gárdát vezető Mohammad Ali Jaafari csütörtökön az állami televíziónak úgy nyilatkozott: szó sem lehet a Hezbollah lefegyverzéséről, amelyet több térségbeli ország sürget.

A Hezbollah és Irán jelentős erőkkel vetette bele magát a dzsihadisták elleni küzdelembe a damaszkuszi kormány mellett a szomszédos Szíriában.

Jaafari jelezte: a Forradalmi Gárda aktív szerepet kíván játszani abban, hogy tartós tűzszünet jöjjön létre a polgárháborús országban. A tábornok egyúttal visszautasított minden nemzetközi erőfeszítést, amely az iráni ballisztikus program megvitatására irányul. Jaafari szerint Emmanuel Macron francia elnök azért követel tárgyalásokat a témában, mert “fiatal és tapasztalatlan”.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑