Interjú

2017. 06. 06.

Holt városok – Amíg a háború dúl, a múzeumok mentőmunkát végeznek



Az Iszlám Állam 2015-ben lefejezte a 81 éves Khaled Al-Assad palmyrai régészprofesszort, aki testével védte az ókori épületegyüttest. Azóta visszafoglalták a világhírű régészeti lelőhelyet.
A szakemberek módszeres tudományos munkát végeznek egész Szíria területén, hogy megmentsék az emberiség kincseit. Maamoun Abdulkarim, a munkáért felelős szír régészprofesszor néhány napja Budapesten járt, előadást tartott, és több megállapodást is aláírt a magyar kormánnyal.
– Ön a szíriai múzeumok és régészeti lelőhelyek főigazgatója. Pontosan mit takar ez a cím?
– Eredetileg a damaszkuszi egyetem professzora voltam, a régészeti tanszék vezetője. 2012-ben a helyzet nemcsak Damaszkuszban, de egész Szíriában súlyosbodott. Az országban 34 múzeum található, több fenyegetést is kaptak ezekben a hónapokban. A múzeumok mellett tízezer régészeti lelőhelyet és több százezer tárgyat kellett megvédeni. Akciótervet dolgoztunk ki, ekkor kértek fel erre a tisztségre. A cél az volt, hogy ne ismétlődjön meg ugyanaz, ami 2003-ban Bagdadban történt, amikor a bagdadi Nemzeti Múzeumot kifosztották. 2001 és 2004 között Bagdadban dolgoztam, s tudtam, hogy mit szabad és mit nem szabad ilyen helyzetben csinálni. Ez a tevékenység végtelenül szomorú feladatokat takar.

Munkánk elején mozgósítottuk a szír embereket, hogy együtt, politikától mentesen védjük meg nemzeti értékeinket. Kétezer-ötszáz múzeumi közigazgatásban dolgozó kolléga kapcsolódott be a munkába, és tájékoztatta a lakosokat arról, hogy mik a tennivalók a megőrzés érdekében. A háború alatt ezek a közhivatalnokok minden hónapban megkapták a fizetésüket, akár olyan területen dolgoztak, amely kormányfennhatóság alatt volt, akár olyanon, amelyet az ISIS foglalt el. Jól végeztük a munkánkat, és a múzeumi kincsek, műtárgyak teljes egészét sikerült megmentenünk a barbarizmustól és a tolvajoktól. Ezeknek a műkincseknek a 90 százalékát a fővárosba szállítottuk, ott újra lefotóztuk, majd katalogizáltuk. A legtöbb tennivaló azonban a régészeti lelőhelyeknél van. Ha az adott helyen találhatók rendőrök, kormányerők, akkor ott minden biztonságban van. Ha azonban ezek hiányoznak, menteni kell a menthetőt. A szír lakosság nagy része velünk van. De nagy a kár, ezt nem szabad tagadni, és nem kell homokba dugni a fejünket.

Élet a pokolban

– Kétezer-tizenkettőben azt nyilatkozta, hogy ön a világ legszomorúbb régészeti főigazgatója. Kétezer-tizenhétben is ugyanígy gondolja?
– Ma már szerencsére kevesebb a stressz. Emlékszem, az első időkben, amikor a műkincseket biztonságos helyre szállítottuk, izgultam, hogy minden rendben lesz-e, hogy megérkezik-e a szállítmány, hogy nincsenek-e besúgók, akik elárulják, hová visszük a kincseket, vagy hogy ki támadja majd meg a kocsikat. Vajon megölik, megkínozzák-e a kollégáimat? Mindennap hallottuk a megdöbbentő történeteket a fosztogatásokról, a maffiáról. Én voltam és vagyok mind a mai napig az, aki mindig mindenről elsőként értesült. Főleg a rossz dolgokról. Képzeljék csak el: öt évig úgy éltem, hogy szinte mindig csak a rossz híreket közölték velem. Nem volt soha semmi, ami örömmel töltött volna el, csak a félelem és az aggódás maradt. Láttam, hogy ki akarnak fosztani egy népet. Ma már nyugodtabb vagyok. Tudom, hogy 300 ezer műtárgy már biztonságban van.

– Az első intézkedése az volt 2012-ben, hogy bezárt minden múzeumot az országban. Mostanra hány múzeum nyílt meg újra?
– Kétezer-tizenkettő augusztusában a bezárásra ítélt első múzeumok egyike volt a damaszkuszi Nemzeti Múzeum. Nem tudtam, meddig tart a háború, a helyzet pedig borzalmassá vált. Bagdad mellett a másik rossz példa a bejrúti múzeum esete volt, amely folyamatosan ott lebegett a szemem előtt. Bejrútban ugyan a múzeum megúszta a polgárháborút, ám a harcok befejezése után 10-15 évvel komoly károk keletkeztek az anyagban. Nem figyeltek ugyanis a vizesedésre. Mivel a háború továbbra is tart, nem kérdés számomra, hogy a múzeumokat zárva tartjuk. Örömmel mondhatom el azonban azt, hogy a múlt hónapban kisebb kiállítást szerveztünk. Száz tárgyat mutattunk be, amelyek korábban különböző régészeti lelőhelyeken voltak kiállítva.

Ezeket a tárgyakat a maffiától és az ISIS-től mentettük meg. Ezzel a kis kiállítással akartuk a szír népnek azt az üzenetet közvetíteni, hogy igenis van remény arra, hogy a háború véget érjen, ahogy arra is, hogy megmentsük a műkincseinket. Sokan értetlenkedve fogadják, hogy miért beszélünk tárgyakról, amikor emberek százai, ezrei halnak meg naponta. Igen, ez igaz. De a mi munkánk más. Mi nem emberi életekért, hanem a világ örökségéért vagyunk felelősek. Higgyék el, nem vagyunk könnyű helyzetben. Otthon nincs ivóvizünk, naponta csak egyszer van áram néhány órára, bármelyik pillanatban megölhetnek minket, úgy élünk, mint bármelyik szír állampolgár. Nem a paradicsomban lakunk, inkább a pokolban… De a munkának addig nincs vége, ameddig a háború folytatódik.

– Milyen állapotban vannak a keresztény templomok? Sokat leromboltak közülük?
– Sajnos az ISIS többet felrobbantott, lerombolt a templomokból, a római kori műemlékekből, sőt iszlám kori épületekből is. Szerencsére a helyi erőknek köszönhetően a templomok nagy része megmenekült, és jó állapotban vannak. Ha valami kár érte volna őket, az nekem külön tragédia lett volna, hiszen 2012 előtt 25 évig az ország északi lelőhelyein dolgoztam, ahol hétszáz „holt város” van a kereszténység felvétele utáni első századokból. Háromszáz templom található ezen a vidéken, amelyek jó állapotban maradtak meg. Ahol gondok vannak, és ahol még nem mértünk fel mindent, azok a főleg Kelet-Szíriában található régiók, ahol az ISIS még mindig tartja magát. Igen, igaz, itt megtámadták a terroristák a templomokat, a római kori épületmaradványokat.

– Önök mellett tevékenykednek magyar régészek is, akik hosszú ideje ásnak Szíriában, és a háború legborzasztóbb időszakában is ott dolgoztak. Ha jól tudom, egyedüli külföldiként.
– Major Balázs, Vágner Zsolt és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem csapata nagyon jó szakemberekből áll, és nagyon jó barátaink. Örök példát szolgáltattak nekünk azzal, hogy őket nem rettentette el a háború, és folytatták a munkát. Sokat jelentett nekünk, hogy nekik köszönhetően megtapasztalhattuk: nem vagyunk egyedül, van segítségünk. Amikor azt látom, hogy a magyar csapat minden évben eljön a margati várhoz, Tartúszba és más helyekre dolgozni, az kitűnően mutatja, hogy Magyarország és a magyarok mennyire tisztelik a műkincseket, a világ fontos régészeti lelőhelyeit, a kultúrát. Sokat segítettek nekünk, és sokat tanultunk tőlük.

„A magyarok az egyetlenek, akik el mernek jönni, és dolgoznak Szíriában” –  Maamoun Abdulkarim

– Most milyen céllal érkezett Magyarországra?
– Nagyon jó a kapcsolatunk a magyarokkal. A magyar kormány sok ösztöndíjat adott szír fiataloknak. Korábban ötvenet, most már százötvenet. Néhány tucatot idősebb kutatók is elnyerhetnek azzal a szándékkal, hogy Magyarországon tanuljanak, majd otthon kamatoztassák az itt megszerzett tudást. Sok ország támogat minket, de nem hivatalosan. Több száz nyugat-európai és japán régész segít nekünk. A különbség közöttük és a magyarok között az, hogy a magyarok az egyetlenek, akik el mernek jönni, és dolgoznak Szíriában. Mások is szeretnének jönni, de a kormányuk nem engedi őket. Ilyenek például az olaszok. Többen ajánlották fel munkájukat, de az olasz kormány nem támogatja őket. Pedig egymástól is sokat tanulhatnánk. Ezt nevezzük kulturális diplomáciának.

A gyűlölet gátja

– Ön örmény és kurd származású, de ez nem ritka ebben az etnikailag színes országban.
– Én szíriai kurdnak tartom magam, de valóban van bennem örmény vér, hiszen nagyapám örmény menekült, aki a törökök elől érkezett Szíriába az 1915-ös örmény genocídium alatt. Nagymamám szíriai keresztény, ő is a törökök elől menekült, ugyanabban az időben. Ma – miközben etnikailag szír vagyok – a kurd kultúra hat rám leginkább. Az én esetem nem egyedi. Szíria a tolerancia, a megértés hazája volt, ahol különböző etnikumok békében éltek egymás mellett. Ezt a fajta sokszínűséget kell megvédenünk, nem szabad teret engednünk a fundamentalistáknak. Ha ők kerülnek hatalomra, Szíriának vége. A gyűlöletnek gátat kell vetni, és nekünk, tanároknak, értelmiségieknek kell megmutatnunk, hogyan kell ellenállni a terroristáknak. Ezért is vagyok büszke a származásomra, a kurd, a szíriai vagy éppen az örmény gyökereimre.

– És mi a legfrissebb információ Palmyráról? Talán az a legismertebb szír műemlék.
– Budapesti látogatásom előtt két-három nappal jártam Palmyrában. Folytatjuk a régészeti feltárást. Úgy kell tekintenünk Palmyrára, mint történelmi leletegyüttesre. Nem szabad modern épületekkel kiegészítenünk a romokat. Kiterjesztettük a védelmi rendszert, megháromszorozva azt. Tíz kilométeren védjük a várost. De Palmyra nem csak romváros, ott emberek ezrei élnek. Vannak hotelek, üzleti élet, mezőgazdaság. Emberi életeket és épületegyütteseket egyszerre kell megóvni. Ebben az UNESCO fontos partnerünk. Sajnos Palmyra egy részét az ISIS elpusztította, így már nem láthatja ugyanazt a látogató, amit néhány évvel ezelőtt még láthatott. Célunk azonban az, hogy ezen feltételek mellett a legjobb munkát végezzük el. Sajnos néhány sírt teljes egészében szétdúltak, és van, ahol az épületrészek 30-40 százaléka elpusztult.

Bombázott fejedelem

– Mi történik ma Damaszkuszban? Ha innen hazamegy, le tud szállni a repülő a fővárosban? Amikor megérkeznek, páncélozott jármű várja önöket?
– A repülőtér normális körülmények között működik, ám tudományos munkatársak vagyunk, nem illet meg bennünket több védelem, mint bárki mást. Áprilisban a feleségemmel és két gyermekemmel az ország északkeleti részébe utaztam, olyan területre, amelyet a kormány tart ellenőrzés alatt. A járatok menetrendszerűen indultak, kellemes utunk volt. Ott él az édesanyám és a fivéreim. Nem féltünk. Damaszkusz is sokat változott. Kétezer-tizenháromban, kétezer-tizennégyben több bombatámadás is érte a fővárost, ma már könnyebb a helyzet, és a lehetőségekhez képest próbálunk normális életet élni. Vannak problémák, kevés a tiszta víz és az áram. Mindezek ellenére Damaszkusz igyekszik megőrizni fejedelmi jellegét a Közel-Keleten. És reméljük, hogy a béke hamarosan eljön.

– És ha eljön a béke, mit szeretne csinálni? Vannak tervei?
– Öt év elteltével elfáradtam. Ha egy nap változtatnom kell, szeretnék visszatérni a tudományos életbe. Remélem, hogy mindenki úgy emlékszik majd rám, mint olyan emberre, aki jól végezte feladatát. Megtartottam az egyetemi állásomat, és folytatnám az ország északi részében megkezdett munkámat olyan helyen, ahol a Kr. u. IV–VI. századból származó romok vannak. Ezek a kora bizánci kori épületegyüttesek. Ebben az időszakban kezdődött a kereszténység elterjedése. Feleségemmel együtt ennek a korszaknak vagyunk a szakértői. Az országnak ez a része egy régész számára paradicsom. Jó lenne, ha ott folytathatnám a munkámat, már békében, és azt látnám, hogy az emberek visszatérnek Szíriába, hogy saját szemükkel lássák a világ talán legszebb régészeti lelőhelyeit. Szeretném, ha a múzeumok újra megnyitnák kapuikat, és ha ott boldog, kíváncsi embereket látnék.

Magyar Idők – Pásztor Zoltán

Címkék: , , , , , , ,






Back to Top ↑