Interjú TOPSHOT - People walk amid the rubble of destroyed buildings following a reported air strike on the rebel-held neighbourhood of al-Kalasa in the northern Syrian city of Aleppo, on April 28, 2016.
The death toll from an upsurge of fighting in Syria's second city Aleppo rose despite a plea by the UN envoy for the warring sides to respect a February ceasefire. / AFP PHOTO / AMEER ALHALBI

2016. 10. 25.

Interjú egy aleppoi orvos mindennapjairól



Reggelente úgy indulnak el otthonról az emberek Aleppóban, hogy nem tudják, este biztosan hazaérnek-e. Egész Aleppóban, nemcsak a rommá bombázott részén, állítja egy orvos, aki a szíriai nagyváros nyugati felén dolgozik egy kórházban. Telefonon értük el, de nevét – kérésére – nem írjuk le.

Orvosként megszállottan gyógyítja a háború sebesültjeit. Tapasztalatai rácáfolnak az Európába eljutó hírekre, miszerint csak a felkelők állásaként emlegetett keleti városrészben rekedt civilek vannak életveszélyben. A szír kormányerők és az orosz harci gépek bombázásaitól megkímélt nyugati városrészben szintén a halál ólálkodik az ott élők körül. Rakéták a nyugat-aleppói otthonokba is becsapódnak, lövedékek az ottani utcákon is eltalálnak embereket. Az orvos szerint úgy tudni, hogy ezeket a támadásokat a már rommá lőtt keleti városrészből indítják az An-Núszra Front terroristái.

Sokkoló az orvos és az aleppóiak tapasztalata, hogy szitává lövik azokat, akik a hírekben szereplő humanitárius folyosók közelébe merészkednek. Így érthető, hogy miért nem tudnak kimenekülni a kelet-aleppói romvárosból a civilek, miközben tudják, a bombázások folytatódnak. A két városrész közötti különbségről beszélgetett az Euronews riportere, Illés Mária az Aleppó nyugati részén elért orvossal:

– Ön is életveszélyben érzi magát?

– Minden nap úgy indulok el otthonról, hogy nem tudom, este hazaérek-e. Az előbb életveszélyes állapotban hoztak be hozzánk sebesülteket, egyiküket azonnal meg kellett műteni. Az áldozatok száma egyre nő, nemcsak a keleti városrészben, hanem nálunk is. Itt, a nyugati részen is főleg civilek sebesülnek és halnak meg. Lakásokat, templomokat, iskolákat ér találat errefelé is. Bárkit érhet lövedék, aki épp dolgozik, tanul vagy vásárolni megy. Kimerültünk. A legtöbb ember már elvesztette valamelyik családtagját vagy barátját, sőt, többet is. Az itt élők maradni szeretnének, de az évek óta tartó háborúban elfáradtak az emberek. Pokol van a szétbombázott Kelet-Aleppóban, de pokol van errefelé is. Embereket ölnek meg ott is, itt is.

– A hírek szerint időnként humanitárius folyosókat nyitnak a Kelet-Aleppóban rekedtek ellátására. Ezeken át nem menekülhetnek ki a civilek az ostromzónából?

– Nemrég az egyik elkeseredett nővér nagybátyja próbált meg átmenekülni ide a feleségével és a két gyerekével, azonnal lelőtték őket. A civileket élő pajzsként használják. Amint valaki megpróbál átjutni ezeken a folyosókon, azonnal lelövik. Pedig napokig vártuk, hogy a hadsereg megnyissa ezeket a humanitárius folyosókat az oroszok segítségével, de ismétlem, amint valaki közelít, azonnal az An-Núszra fegyveresei lőnek.

– A bombázásoktól megkímélt nyugati városrész kórházaiba is érkeznek háborús sebesültek?

– Bizony, hozzánk is hoznak sebesülteket, olyanokat, akik Nyugat-Aleppóban sérültek meg. A várost a 2011-ben kitört háború kettéosztotta. A szétbombázott keleti részen már alig maradt lakható épület, nyugaton még áll a házak többsége. De itt is sok embert sebesít meg bomba, rakéta, lőszer, amikor átlőnek hozzánk az An-Núszra terroristái keletről. A háborús sebesülteket a legközelebbi kórházba viszik, a magánkórházak is ingyen kezelik őket. Általában a gyógyszerellátással a nyugati városrészben nincs gond, de az áramszünetek ellen generátorokkal kell védekeznünk. A lázadók időnként elvágják a város teljes áramszolgáltatását. Többször hónapokon át nem volt víz, de szerencsére a hadseregnek mindig sikerült helyreállítani a szolgáltatást. Víz nélkül a mi kórházunk sem működhet.

– Miért marad, ha Aleppó nyugati része is ilyen veszélyes?

– A barátaim is gyakran kérdezik, miért kockáztatom az életemet nap mint nap. Mint az orvosok legtöbbje, én is nagyon erősen kötődöm az emberekhez, a pácienseimhez. Huszonöt éve költöztem Szíriába, és ennyi idő után nehéz váltani. Különösen, hogy tudom, itt van rám szükség. Kettős állampolgárként Európában is dolgozhatnék, de az életben nem csak a pénz számít, hanem a nagylelkűség és a szolgálat is.

– Öt éve tart a szíriai háború. Jóval előtte, húsz évvel korábban miért költözött Európából Aleppóba?

– Szerettem volna felépíteni egy kórházat. Ez sikerült. Nagyjából 60-70 orvossal dolgozom együtt, barátok vagyunk. A csapatban vannak kurdok, szírek, muzulmánok, keresztények és ateisták is. A háború előtt több millióan laktak itt, mára azonban sokan elmenekültek, még ha nem is szívesen tették. Boldogok voltunk itt, jól éltünk. Ez egy szép ország, jó a klíma. Az emberek barátságosak, kölcsönösen tiszteljük egymást. Sosem merült fel bennünk, hogy megkérdezzük a másiktól, hogy milyen vallású, nem firtattuk, hogy a szomszéd muzulmán-e vagy keresztények.

– Hogy viselik a páciensei, az ismerősei, hogy Aleppó halálzónává vált?

– Sajnos orvosként már érzékelem az embereken a háború okozta traumák tüneteit. A gyerekek, a felnőttek mindannyian szenvednek, terrorban élnek. Pár baráttal, kollégával azon gondolkodunk, hogy segítünk kezelni azoknak a civileket, akiket lelki trauma ért a háborúban. A testet ért sebesülés látható, a lelket ért törés nem, pedig foglalkozni kell vele. Ideje visszaadni a békét az embereknek.

– Ön szerint ez hogyan lehetséges?

– A problémát a gyökerénél kell kiirtani! Meg kell keresni azokat, akik Afganisztánból, Csecsenföldről vagy Szaúd-Arábiából jöttek ide, akiknek ki lett mosva az agya, és ezt a halálkultuszt képviselik. Meg kéne szabadítani minket tőlük, mert a mérsékeltek képesek együtt dolgozni a békéért. A fanatikusok rád erőltetik az intoleráns kultúrájukat. Olyan törvényt vezettek be például, hogy a nők nem léphetnek ki a lakásból, fátyolt kell hordaniuk és rabszolgának használják őket. A párizsi Bataclan klubnál néhány terrorista támadott, de nálunk százezresre tehető a hasonlóan szélsőségesek száma. Ahogy Európában bűnözőként tekintenek rájuk, itt is ugyanúgy kell eljárni velük szemben. Képtelenség együtt élni velük.

– Ön fél?

– Igen, félek! Amikor az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet harcosokat küld, akik dobálják a bombáikat, és azt kiabálják, hogy mindenkit megölnek, aki nem úgy gondolkodik, ahogyan ők, természetes, hogy félek. A hadseregnek eddig mindig sikerült megvédenie a várost, nem kevés bátorsággal. Mikor azonban látjuk ezeket a fanatikusokat, akik azért jönnek, hogy meghaljanak, az rémisztő, mert ők nem félnek semmitől.

– Van remény a fanatikusok visszaszorítására?

– Ez a fanatizmus most Európában kezd teret nyerni. Mégis bizakodó vagyok, mert a demokrácia megengedi a másképp gondolkodást. Franciaországban nem ölik meg egymást a jobb- és baloldali választók, Belgiumban sem gyilkolják meg a vallonok a flamandokat. A demokráciában működik az együttélés. A terrorizmus épp ezért nem tűri a demokráciát. Szerintem muszáj kiemelni, hogy a csak magukat élni engedő kultúrák veszélyesek, ráadásul megpróbálják behálózni az egész világot. Hagyjuk már a képmutatást! Sajnos efölött is szemet hunynak azok, akik geopolitikai indokok miatt képesek veszni hagyni egy tízezer éves, ősi nagyvárost, egy országot, egy népet. Mindegy, hogy Kelet- vagy Nyugat-Aleppóról van szó. Az embereknek joguk van az élethez!

Euronews

Címkék: , ,






Back to Top ↑