Interjú: Közel-keleti keresztények múltja és jelene
2015. 03. 16.
100 éve kezdődött a keresztények kiirtása az Oszmán Birodalomban. A török kormány ma is tagadja a bűntettet, és elnyomja a túlélőket. Interjú John Eibnerrel Közel-Kelet szakértővel az Örmény népírtásról és a Közel-keleti keresztények jövőjéről
CSI: 2015. április 24-e az Oszmán Birodalom keresztény kisebbsége elleni népirtás emléknapja. Mintegy 2 millió keresztényt gyilkoltak meg. Vajon előre látható volt a katasztrófa?
Dr. John Eibner (JE): Sok előjel mutatott a növekvő veszélyre. Az Oszmán Birodalomban hosszú tradíciója van a több ezer keresztény áldozatot követelő mészárlásoknak a Balkánon, Szíriában vagy Libanonban. 1915-ben az oszmánok attól féltek, hogy a keresztény lakosság – mindenekelőtt az örmények – aláássák az államot, és a háborút ellenző Oroszországgal szövetkeznek.
CSI: Milyen következményekkel járt a genocídium?
JE: A legrosszabb, hogy Törökország keresztény kisebbsége a népirtás előtti 20-30%-ról mára 1% alá csökkent. Az egykori Oszmán Birodalom többi körzetében is csökkenés mutatható ki, de a fogyás nem ilyen drámai.
CSI: Sokan vitatják a népirtás megtörténtét.
JE: Az elmúlt 100 év során Törökország mellett az egész Közel-Keletről folyamatosan elűzték a keresztényeket, és a régió elhagyására kényszerítették őket. Vitatkozhatunk az elnevezésen, de tény: a vallási tisztogatás – amely a keresztények ellen irányult – soha nem szűnt meg, sőt 1915-től fölgyorsult. Ma Irak és Szíria – a volt Oszmán Birodalom – kiterjedt területein újra ennek lehetünk a tanúi. Az erőszak növekedésével együtt nő a keresztény tömegek emigrációja. Az 1980-as években megint sokan hagyták el Törökországot a kormány és a Kurd Munkáspárt (PKK) lázadói közti polgárháború idején. Bár ekkor nem a keresztények álltak a célpontban, de ők kétségtelenül a két front közé szorultak. Elviselhetetlenné vált az életük, mivel sem a törökök, sem a kurdok nem törődtek velük.
Törökország: 1915-ben megkezdték az örmények deportálását
CSI: Milyen jövő várhat rájuk Törökországban?
JE: Mivel csak kis keresztény szigetek maradtak fönn, pusztán a számarányuk miatt is veszélyben vannak. Ha Törökország helyzete szilárd, lehetséges a túlélésük. De ha az ország belebonyolódik a Szíriát és Irakot is megrendítő konfliktusba, ez a kevés keresztényt is menekülésre késztetheti.
A török kormány sokkal jobban elnyomja őket, mint Szíria vagy Irak.
Ankara szándékosan megnehezíti az életüket. Az 1923-ban létrejött Török Köztársaság nacionalizmusa kezdettől keresztényellenes hangulatot táplált. Hiszen a keresztények többsége nem török etnikumú, hanem örmény, asszír vagy görög. Erdoğan elnökségével az iszlámizmus lépett a nacionalizmus helyébe. Aki nem muzulmán, az idegennek számít.
Szíriában Bashar Al-Assad rendszere nyitottabban viszonyul a vallási kisebbségekhez, hiszen az elnök maga is az alavita kisebbség tagja. Az alaviták kulcsszerepet töltenek be a kormányban, amelynek hatalma nem az iszlámon, hanem az arab nacionalizmuson alapul. A keresztények többsége alkalmazkodik ehhez, és arab identitást vettek föl annak ellenére, hogy ők nem arabok. Elfogadják a szír-arab nacionalizmust, hogy megvédjék saját keresztény hovatartozásukat.
Irakban ugyanez történt a szintén az arab nacionalizmusra támaszkodó Baath Párt (Szaddam Huszein) uralma idején.
CSI: A diaszpórában élő török keresztények a 100-ik évfordulón egyre hangosabban követelik az 1915-ös genocídium elismerését Törökországtól. A CSI is csatlakozott hozzájuk. Mit változtathat meg az elismerés?
JE: Egyik pillanatról a másikra természetesen semmit. Ám ha Törökország továbbra is letagadja azt a múltját, amivel ő hozakodott elő, soha nem lesz szilárd demokrácia, ahol a polgárok azonos jogokat élveznek és a társadalom részének érzik magukat. Márpedig Erdoğan elnök kijelentette, hogy muzulmán soha nem követhet el népirtást. A tagadás oda vezetett, hogy a keresztények máig nem lehetnek egyenrangú állampolgárok. A keresztény áldozatokat gyakran összeesküvőknek tartják, akik felelősek a saját halálukért. Így szítja a gyűlöletet a kormány a „keresztény árulók” ellen.
Törökországnak csak akkor állna érdekében a népirtás elismerése, ha európaivá szeretne válni. Németország elismerte a holokausztot, megbékélt Izraellel és a zsidó túlélőkkel. Ez jó példa lehetne Törökországnak is.
Hogy lássuk a nagyhatalmak felelősségét is: ők 1915-ben semmit sem tettek a népirtás megakadályozására.
A nagyhatalmaknak nem állt érdekében föllépni. Rajtuk kívül Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia volt a legnagyobb befolyással Törökországra. De ők nem akartak beleszólni török szövetségesük belügyeibe. Ha sikerül korábban legyőzni Törökországot, az megállíthatta volna a genocídiumot. De sajnos a népirtás az első világháború végére már lezajlott. A győztesek – Nagy-Britannia, Franciaország és az USA – ekkor már nem tudták katonailag megfékezni a népirtást.
CSI: És mit tehetnek ma? Megállíthatja a Nyugat a vallási tisztogatást?
JE: Ami jelenleg Szíriában és Irakban zajlik, az – 1915-tel ellentétben – nem kötődik kormányokhoz. Sem a szír, sem az iraki kormány nem tervezte a keresztény kisebbség kiirtását. Ez egy nagyon fontos különbség. A keresztény és más vallási kisebbségeket terrorcsoportok támadják, hogy elűzzék őket a hazájukból. Káosz és háború van, de nem államok közt. A Nyugat ma sokkal egyszerűbben megállíthatná a vallási tisztogatást, mint az első vagy második világháború idején. A Nyugat befolyással bír a Közel-Keletet elöntő vallási tisztogatás mögött álló erőkre.
CSI: Mit tehetne a Nyugat?
JE: A Nyugat – Washington, London, Berlin és Párizs – szüntesse be a nem muszlimok iránti gyűlöletet, fanatizmust, elnyomást szító és a dzsihád ideológiáját hirdető politikai csoportok és államok támogatását. Ehelyett szövetkeznie kéne Oroszországgal és Kínával a dzsihádistákat támogató országok – Szaúd-Arábia, Katar és Törökország – megfékezésére. Ezzel elvághatnák a dzsihádisták fegyver- és pénzforrásait.
A nyugati országok rendelkeznek megfelelő eszközökkel és hatalommal ahhoz, hogy beavatkozzanak, és rendet teremtsenek a régióban. Ez ugyan nem szüntetné meg a vallási tisztogatást, de biztosan megállítaná. Az USA – közvetlenül vagy közvetve – késznek mutatkozik a katonai beavatkozásra a Közel-Keleten. Ám a lakosság alapvető biztonságának garantálása nélkül nem tud politikai rendet létrehozni, sem fönntartani. Washington valójában csak saját stratégiai és gazdasági érdekeit védi a régióban, nem pedig a vallási kisebbségeket. Ez igaz akkor is, ha a beavatkozást gyakran szép szavak kísérik a demokráciáról és az emberi jogokról.
Szíriai keresztények
CSI: Az Iszlám Állam (IÁ) veszélyt jelent a Nyugatra?
JE: A Nyugat régóta tudatában van a radikális iszlám veszélyének. Olyannyira ismeri az iszlámisták politikai erejét és képességeit, hogy saját stratégiai céljaira is fölhasználja őket: Afganisztánban vagy most Szíriában az Aszad rendszer megdöntésére. A nyugati hatalmak számára az IÁ ellenőrzése jelenti a legnagyobb problémát. A Nyugat megkísérli korlátok közé szorítani az IÁ tevékenységét, és talán egy olyan vezetőváltást is előidézhet, amely nem veszélyezteti a nyugati érdekeket.
CSI: Kurdisztán hosszabb időre menedéket nyújthat a vallási kisebbségeknek?
JE: Kurdisztánban jelenleg nem háborgatják a keresztényeket vagy a jezidiket. De az iraki Kurdisztán nem az a terület, ahol a vallási kisebbségek békében, boldogságban és sikeresen élhetnek. Kurdisztán neve ezt jelenti: kurdok földje, nem pedig asszírok vagy jazidik hazája.
CSI: És visszatérhetnek valaha oda, ahonnan elmenekültek?
JE: Ha visszaszorítják az IÁ-t, a vallási kisebbségek tagjai ma, a jövő héten vagy talán jövőre visszaköltözhetnek az IÁ harcosai által elfoglalt és elpusztított házaik romjaiba. De a megmaradáshoz a jövőbe vetett remény is kell. És ezt sokan nem látják.
Kérdés, hogy az USA, amely nem kíván amerikai katonákat küldeni a térségbe, kiképez-e – ahogy ők nevezik – egy „mérsékelt muszlim hadsereget”. Pontosabb lenne itt a „mérsékelt dzsihádista hadsereg” kifejezés. Az USA politikai szótárában a „mérsékelt” nem vallásilag türelmeset jelent, inkább olyat, aki nem fenyegeti a nyugati érdekeket. De attól még nyugodtan előmozdíthatják az iszlámot, és bevezethetik az iszlámista törvényeket. Ezeknek az erőknek pedig az a célja, hogy olyan államokat hozzanak létre, ahol nem látják szívesen a keresztényeket, sem a többi vallási kisebbséget.
CSI: Mit tehet értük Svájc és Európa?
JE: Svájc nem tud nagy nyomást gyakorolni a keresztényeket fenyegető IÁ-ra vagy az iszlám államokra. De a semleges svájci kormány jó eséllyel fölhívhatja a figyelmet a vallási sokszínűség és a vallásszabadság védelmének jelentőségére. Megvannak az eszközei arra, hogy segítsen megakadályozni egy újabb genocídiumot.
Európa lakossága pedig tiltakozhat és a nyilvánosság homlokterében tarthatja az ügyet. Követelhetik, hogy a nyugati hatalmak szakítsanak azokkal a radikális iszlámista országokkal, ahol üldözik a keresztényeket. Ilyen Szaúd-Arábia is, ahol az iszlámon kívül minden más vallás (beleértve a kereszténységet) tilos. Ebben az országban napirenden vannak a nyilvános lefejezések. Szaúd-Arábia és az IÁ között rengeteg rémisztő párhuzamot vonhatunk. Mindkettő hasonlóan értelmezi a saríát. Amíg a Nyugat ilyen államokkal szövetkezik – méghozzá úgy, hogy közben Szaúd-Arábia a Nyugat Közel-Kelet politikájának egyik fontos tartópillére – nos, ez nagyon veszélyes üzenetet hordoz: minket nem zavar, ha a szövetségesünk üldözi a nem muszlimokat.
CSI: És végül, mit tehet a CSI?
JE: A CSI több küldetést teljesít. Irakban és Szíriában közvetlenül támogatjuk a vallási tisztogatás áldozatait. A világ közvéleményét pedig tájékoztatjuk arról, mi történik ott. Nemcsak a puszta tényekről számolunk be, hanem értelmezzük is azokat, hogy mindenki számára világos legyen, mit jelent a népirtás. Föl kell ráznunk a nyilvánosságot, hogy cselekvésre bírjuk az embereket. Nem fogadhatjuk el, hogy az iszlám világban nincs helye a vallási kisebbségeknek.
Orientalista.hu – CSI Magyarország
Ankara: Netanjahu lángba akarja borítani az egész Közel-Keletet hatalmon maradása érdekében →
Izrael lebombázta a damaszkuszi iráni konzulátust →
Az iraki ellenállás az amerikai csapatok azonnali távozását követeli →
