Haditudósítás

2015. 10. 22.

Iraki erők visszafoglalták Baijit



Iraki katonák és önkéntesek visszafoglaltak egy fontos települést az Iszlám Állam takfirista terrorszervezettől, mondta egy katonai szóvivő.

Az Iraki Katonai Parancsnokság dandártábornoki szóvivője Yahya Rasool keddi beszédében elmondta, hogy a hadsereg katonái és félkatonai alakulatok, akiket Hasd Al-Shaabi néven ismernek kedden visszafoglalták a Szalahuddin tartományban lévő Baijit.

Baiji 180 km –re Moszultól délre található, ami 2014 júniusa óta a terroristák kezén volt.

A város, ami Irak legnagyobb olajfinomítójának ad otthont, erős összecsapásoknak a helyszíne volt a kormány és a terroristák között az elmúlt hetekben.

A videofelvételen, amit az államilag támogatott TVcsatorna közvetített iraki katonák háztetőkről lengettek zászlókat miközben vastag fekete füst szállt fel a levegőbe.

Iraki hivatalnokok a Baiji olajfinomító felszabadulását már múlt héten meghirdették.

Baiji a második legfontosabb terület, amit visszafoglaltak Szalahuddinban az elmúlt hónapokban amint a kormány erők visszavették a tartomány fővárosát Tikritet.

Baiji felszabadítása bevezetés lehet az Irak által erősen várt Moszul város visszafoglalására ami most a ISIS terroristák otthonaként szolgál. A szövetséges iraki erők Anbar nyugati tartományában is harcolnak az ISIS ellen, ahol jelentések szerint jelentős előnyöket értek el a hadsereg részéről Raamadiban a tartomány fővárosában.

Orientalista.hu – L. Gyula

 

Címkék: , , ,






Back to Top ↑