Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Diplomácia

2016. 04. 16.

Irán ellen sorakoztak fel az iszlám országok vezetői

2016. 04. 16.

Iránnal szembeni provokációval ért véget a 13. alkalommal összehívott Iszlám Együttműködés Szervezetének konferenciája. A tanácskozás zárónapján a tagországok többsége aláírta azt a közös közleményt, amiben élesen bírálják Irán külpolitikáját. Pénteken kiadott közleményükben az iszlám világ vezetői azzal vádolták Teheránt, hogy továbbra is a terrorizmust támogatja és beavatkozik a közel-keleti térség országainak belügyeibe.

Véget ért az Iszlám Együttműködés Szervezetének csúcstalálkozója Isztambulban. A kétnapos tanácskozáson több mint ötven muzulmán ország vezetője vett részt.  Az államfők, királyok és miniszterelnökök azzal vádolták a szintén résztvevő Iránt, hogy támogatja a terrorizmust. Ezzel együtt mindenki összefogást sürgetett.

A provokatív bírálat nyilvánosságra hozatala előtt az iráni delegáció, élén Hassan Rouhani elnökkel, elhagyta a konferenciát.

Irán szerint a közleményt aláíró országok meg fogják bánni döntésüket, hiszen azoknak a parancsait teljesítették, akik valójában a terrorista szervezetek legfőbb támogatói.

Az Iráni Iszlám Köztársaság nyíltan támogatja a Hezbollah libanoni ellenállási mozgalmat, ami évtizedeken keresztül harcolt az izraeli megszálló erők ellen. Mivel a cionista állam és nemrégiben az öböl menti arab országok is terrorszervezetnek minősítették a szervezetet, ezért nagy nyomás nehezedett az OIC tagállamainak vezetőire, akik a konferencia végén aláírták az Iránt bíráló közleményt.

Elmaradtak a bírálatok Törökország, Szaúd-Arábia és a többi öböl-menti arab monarchia ellen, akik az elmúlt öt évben nyíltan támogattak iraki és szíriai fegyveres csoportokat, illetve közreműködtek az Iszlám Állam és az Al-Kaida térségi megerősödésében. Törökország több alkalommal is megsértette a nemzetközi határokat és csapatokat küldött iraki és szíriai területekre. Szaúd-Arábia és a többi arab monarchia ENSZ felhatalmazás nélkül részt vett Líbia bombázásában és több mint egy éven keresztül Jement is agresszívan támadta a Rijad vezette katonai szövetség.

Nem érkezett bírálat a török hatóságok ellen sem, akik hónapok óta támadják a szíriai és törökországi kurdok által lakott településeket.

Az Iszlám Együttműködés Szervezete szemet hunyt Izrael agressziója felett is. Tel-Aviv tavaly szeptember óta lezárta a Mecsetek terét, az iszlám világ egyik legszentebb helyét. Ennek következményeként a palesztin lakosság tüntetésekbe és támadásokba kezdett a megszálló erők ellen.

Nem törődtek a muszlim vezetők Izrael agresszív fellépésével sem. Az izraeli légierő számtalanszor mért légicsapást szíriai célpontokra, rendszeresen megsérti a libanoni légteret, és légicsapásokat mért jemeni, szudáni és líbiai célpontokra is.

Irán és Szíria évtizedek óta katonai és stratégiai szövetségesek. A Szíria ellen öt éve tartó háborúban iráni elit alakulatok és tanácsadó tisztek vannak jelen az országban és segítik a szíriai hadsereget a terrorizmus elleni harcban.

Az 57 tagú szervezet képviselői, köztük mintegy 30 állam- és kormányfő, a csúcsértekezleten globális és regionális problémákat vitatott meg, egyebek mellett az Iszlám Állam nevű terrorszervezet és a Boko Haram nigériai szélsőséges csoport jelentette kihívást, valamint a szíriai és jemeni háborúkat és humanitárius vonatkozásaikat.

Orientalista.hu – Sinoda

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑