Diplomácia

2015. 12. 22.

Irán kifogásolja a terrorszervezetek jelenlétét a szíriai ellenzékben



Nem ért egyet az Iráni Iszlám Köztársaság a szíriai ellenzék javasolt összetételével, és a terrorszervezetnek nyilvánítandó csoportok javasolt listájával. – közölte Mohammad Javad Zarif  iráni külügyminisztere.

Zarif külügyminiszter szerint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat tagjai nem felelnek meg az ellenzéki tagokkal szemben támasztott iráni elvárásoknak, ezért ki kell őket zárni a Bashar al-Assad szíriai elnök kormányával folytatandó béketárgyalásokból.

Egy hónappal ezelőtt a Bécsben megtartott Szíria békekonferencia húsz résztvevő országa egy közös tervet fogadott el, amiben a szíriai kormány és az ellenzéki csoportok képviselői még idén tárgyalásokat kezdenének, fél éven belül átmeneti kormány alakulna. A béketervben szerepel, hogy 18 hónapon belül új és szabad választásokat tartanának.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja megosztott Bashar Al-Assad szíriai elnök jövőjével kapcsolatban. Míg az oroszok és a kínaiak kitartanak Assad mellett és szerintük csak a szír társadalomnak van beleszólása abba, hogy kit választ megvezetőnek. Addig az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia Assad távozását szorgalmazta.

Bár az utóbbi napokban a nyugati államok politikusainak nyilatkoztatásából az olvasható ki, hogy megváltozhat a szíriai elnökkel kapcsolatos álláspontjuk és akár a 1,5-2 éves átmeneti időszakra elfogadnák Assadot Szíria elnökének.

Orientalista.hu – Sinoda

Címkék: , ,






Back to Top ↑