Cadmus fordítás Cadmus
Diplomácia

2015. 10. 28.

Irán meghívást kapott a Szíria jövőjéről folytatott tárgyalásokra

2015. 10. 28.

Irán meghívást kapott a Szíria jövőjéről folytatott tárgyalásokra – közölték kedden Washingtonban névtelenül nyilatkozó amerikai hivatalos személyek.

A meghívás fordulatot jelent az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek a több mint négy éve tartó szíriai polgárháború lezárására és a Bashar Al-Assad szíriai elnök elmozdítására irányuló stratégiájában. – közölte az MTI.

Washingtoni források szerint Irán még nem reagált a hozzá hasonlóan szintén Assadot támogató Oroszország által tolmácsolt meghívásra. A tárgyalások következő, kétnapos fordulója a tervek szerint csütörtökön kezdődik Bécsben John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, valamint több európai és arab ország vezető diplomatáinak részvételével.

Az amerikai diplomácia a gesztust megelőzően napokig tartó bizalmas tárgyalásokat folytatott a partnerországokkal, egyebek között Irán regionális riválisával, Szaúd-Arábiával. Megfigyelők szerint Teherán bevonása a tárgyalásokba ellenállást válthat ki a szíriai ellenzékből, ugyanakkor minden eddigi közvetítési kísérlet kudarcba fulladt Szíriában.

A Fehér Ház keddi tájékoztatása szerint Barack Obama amerikai elnök és Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király telefonon tárgyalt egymással, és elkötelezte magát a szíriai mérsékelt ellenzéknek nyújtott támogatás megnövelése.

Ashton Carter amerikai védelmi miniszter közölte: az Egyesült Államok fontolóra vette, hogy több “közvetlen szárazföldi akcióval” és a légicsapások számának növelésével növelje az Iszlám Államra gyakorolt nyomást.

Orientalista.hu

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑