Cadmus fordítás Cadmus
Irán

2015. 08. 29.

Iráni biztonsági tisztviselő szerint az ISIS védelmét építi ki

2015. 08. 29.

Ali Shamkhani, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács (SNSC) vezetője arra figyelmeztetett, hogy az ISIL takfiri terrorcselekmények mindegyike Izrael biztonságának megerősítését célozza.

“Sajnos a felforgatás az ISIL takfiri terroristák neve alatt kezdődött meg a muzulmán világban,” nyilatkozta Shamkhani újságíróknak Teheránban csütörtökön.

“Az ISIL terrorista csoport a dzsiháddal az Iszlám tanításainak eltorzítása után védőfalként a cionista rezsim biztonságát erősíti”, -tette hozzá.

Shamkhani azt is hangsúlyozta, hogy a regionális nemzetek ellen irányuló ellenséges tervek eddig hiábavalónak bizonyultak, és azt követelik a térség államaitól, hogy nagyobb éberséget mutassanak.

Korábban, 2014-ben Hassan Firouzabadi az Iráni Fegyveres Erők vezérkari főnöke azt mondta, hogy Izrael hozta létre és támogatta az ISIL terrorista csoportot, hogy a határaikra veszélyt jelentős fenyegetést elhárítsák.

“Tel-Aviv számára az ISIL távol tartja a forradalmi erőket az izraeli határoktól és egy biztonságos mozgásteret biztosít a cionistáknak, és ennek tényét a cionista médiák szintén elismerték”,- tette hozzá.

Firouzabadi hangsúlyozta az iraki nép egységének és ellenállásának szükségességét, miszerint: “Az egyetlen mód, hogy az iraki nép megoldja ezt a problémát, ha megteremti az egységet és az ellenállást, és elhallgattatja ezeket a modernkori tudatlan (sötét) harcosokat.”

Orientalista.hu – (Farsnews, persianews)

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑