Cadmus fordítás Cadmus
Irán

2016. 02. 27.

Iráni választások: a reformisták és a mérsékeltek fej-fej mellett haladnak – KÉPGALÉRIA

2016. 02. 27.

A nemhivatalos előzetes felmérések szerint, melyeket azután tettek közzé, hogy a szavazatok 25%-át átszámolták, a mérsékeltek és a reformisták fej-fej mellett haladnak. A mostani választás nagy vesztesei a radikálisok lehetnek.

Az eddigi eredmények alapján Hassan Rouhani elnök támogatóinak száma növekedett, vagyis az emberek támogatják a Nyugattal való kiegyezés politikáját. A végső eredményeket hétfőn teszik majd közzé.

Egyelőre úgy néz ki, hogy senki nem fog abszolút többséget szerezni a 290 fős iráni országgyűlésben, így feltehetőleg a mérsékeltek és a reformisták koalíciója fogja kezében tartani az irányítást Iránban. Rouhani elnök támogatottságának növekedése egyébként növelheti a jelenlegi elnök hatáskörét – ugyanakkor, Iránban ma egy olyan hibrid politikai rendszer van, melyben az országgyűlés mellett a legfelsőbb vezetőnek is van döntési joga számos kérdésben – ezt a tisztséget jelenleg Ali Khamenei ajatollah tölti be.

A mostani választás az első azóta, mióta Irán megkötött egy egyezményt a nukleáris energia békés és ellenőrzött felhasználásáról a nyugati világgal, s ez által elérte, hogy az ellene szóló szankciókat idén január közepén feloldják. Azóta az állam gazdasága folyamatosan növekszik, és számos kölcsönösen hasznos üzleti és gazdasági megállapodást sikerült nyélbe ütniük számos európai országgal, köztük hazánkkal is.

A jelenlegi választás fontos megmérettetés a jelenleg nagy népszerűségnek örvendő Rouhani elnök számára, aki abban reménykedik, hogy megnyeri a jövőre esedékes elnökválasztást, s így még egy periódusra az elnöki székben marad.

Orientalista.hu – Crusader

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑