Cadmus fordítás Cadmus
Izrael

2018. 05. 10.

Izrael kiutasította a Human Rights Watch egyik aktivistáját az országból

2018. 05. 10.

A cionista állam felszólította a Human Rights Watch nevű emberi jogvédő szervezet egyik helyi irodájának vezetőjét, hogy két héten belül hagyja el az országot. Az iroda ráadásul nem a cionisták által kikiáltott ,,Izrael állam,, területén van, hanem a megszállt palesztin területeken található.

Omar Shakir, aki iraki származású, de az Egyesült Államok állampolgára Twitter oldalán elmondta, hogy a cionista állam hatóságai felszólították az ország elhagyására. Mindezt azzal indokolták, hogy az izraeli hírszerzés adatokkal rendelkezik arról, hogy ő támogatja a palesztin népet és Izrael állam bojkottjára szólított fel. Erről számára egy hét oldalas dokumentumot is bemutattak.

Izrael már korábban, egy évvel ezelőtt megtagadta Omar Shakir-tól a munkavállalási vízumot, azonban az amerikai kormány bírálatának eredményeként végül egy egy éves munkavállalási engedélyt állítottak ki a számára. A New York-i székhellyel rendelkező Human Rights Watch kijelentette, hogy kiáll az aktivistája mellett és bírálja Izraelt amiért az megpróbál bosszút állni az őket bírálókon.

Ian Levin a szervezet egyik hivatalnoka kijelentette, hogy ez az ügy nem személyesen a kollégájuk ellen van, hiszen Izrael magát a Human Rights Watch-ot próbálja elhallgattatni amiért a szervezet bírálja a cionista kormányt. Az izraeli belügyminisztérium viszont kijelentette, hogy minden ,,ilyen személyt,, ki fognak utasítani az országból és rendelkeznek egy 20 szervezetet tartalmazó listával, melyeknek az aktivistái nem léphetnek be Izrael területére. De megtehetik, hiszen ők az Egyesült Államok barátai, mely szerint ők ,,az egyetlen demokrácia a Közel-Keleten.,,

Orientalista.hu – Al-Isfahani

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑