Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Izrael

2015. 03. 19.

Izrael megfenyegette az ENSZ-t?

2015. 03. 19.

Izrael fenyegetéssel érhette el, hogy az ENSZ ne tárgyalja a zsidó állam katonai szervezetének gyermekek ellen elkövetett bűneit – állítja a The Guardian az ENSZ-ből és civil szervezetektől származó információkra hivatkozva.

A brit lap szerint ENSZ-szakértők és jeruzsálemi székhelyű nem kormányzati szervezetek képviselői február 13-án tárgyaltak volna arról, hogy javasolják-e az Izraeli Védelmi Erő felvételét azoknak a listájára, akik súlyosan megsértették a gyermekek jogait. Az izraeliek ezzel olyanokkal kerültek volna egy sorba, mint az Iszlám Állam, a Boko Haram, vagy éppen a tálibok. Az izraeli hadsereget civil szervezetek a tavaly nyári gázai háború óta fel akarják tetetni a listára, a konfliktusban ugyanis több mint ötszáz gyermek halt meg, és mintegy 3300 szerzett valamilyen sérülést. A listán még egyetlen állam hadserege sem szerepel.

Izrael ugyanakkor – a The Guardian szerint – a fenyegetésektől sem riadt vissza, hogy ezt elkerülje, és a lap szerint megkeresték June Kunugit, a UNICEF gyermekjogi világszervezet Izraelbe és Palesztinába küldött speciális képviselőjét. Kunugit február 12-én állítólag mind az izraeli külügyminisztériumtól, mind a Cogat nevű állami szervezettől felhívták telefonon, súlyos következményeket helyezve kilátásba arra az esetre, ha a bizottság tagjai megtartják a másnapra tervezett tanácskozást. Izraeli források ugyanakkor azt állítják, hogy csak időt akartak kérni, amíg előadhatják saját verziójukat a Gázában történtekről. A megbeszélést végül törölték.

Politikai döntés jöhet?

A listáról végül jövő hónapban döntenek az ENSZ New York-i központjában, a The Guardiannek szivárogtató forrás szerint azonban már politikai döntés született arról, hogy Izraelt nem teszik fel rá. A lap ugyanakkor arról ír, hogy – noha ezt hivatalosan nem erősítették meg – az ENSZ egyik magas rangú New York-i munkatársa levelet is írt az izraeli ENSZ-nagykövetnek, kifogásolva a közel-keleti állam eljárását.

Az ENSZ-főtitkárt különféle munkacsoportok tagjai már korábban is többször kérték arra, hogy sürgesse meg az izraeli hadsereg felvételét az ominózus listára. A The Guardian által megtekintett, gázai konfliktusról szóló UNICEF-dokumentum megemlíti a gyermekek megölését és megsebesítését csakúgy, mint az iskolák és kórházak válogatás nélküli megtámadását.

Az izraeli külügy és a Cogat nem kommentálta a telefonhívásukat, mindössze a UNICEF-fel és az ENSZ-szel fennálló jó viszonyukat hangsúlyozták.

Orientalista.hu (Forrás: mno.hu)

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑