Izrael benzi

2016. 01. 22.

Izraeli politikai vezető: a keresztényeknek nincs helyük Izraelben



Egy szélsőjobboldali zsidó szervezet, a Lehava vezetője, Benzi Gopstein közzétett egy felszólítást, melyben követeli, hogy tiltsák be az összes keresztény ünnepséget mindenhol, ahol a Biblia szerint Jézus élt és tanított. Gopstein válogatott szavakkal gyalázta azon vallási szervezeteket, melyek azt követelik, hogy indítsanak vizsgálatot ellene a kijelentései miatt – írja a Foxnews.

Banzi cikke „A keresztényeknek nincs helye a Szentföldön” címmel jelent meg egy ultraortodox zsidó weboldalon a hét első felében. Az esetről a Daily Telegraph, valamint több vezető izraeli napilap is beszámolt. Gopstein ebben a cikkében azt is követelte, hogy a keresztényeket száműzzék az országból. Így fogalmazott: „Hagyjátok, hogy eltöröljük a vámpírokat, mielőtt újra a vérünket fogják szívni.”

A  cikkben számtalan átkozódás, gyalázkodás is található, melyek során a szélsőjobboldali vezető azon szervezeteket szidja, akik felszólították az izraeli főügyészt, hogy indítson vizsgálatot ellene és szervezete ellen.

„Ez a cikk sajnos nem egy légüres térben keletkezett, hanem számtalan keresztényellenes, erőszakos cselekmény kontextusában, melyeket az utóbbi években követtek el” – jelentette ki a Reformért Mozgalom, a Progresszív Judaizmus és a Rasszizmus Ellenes Koalíció egy közös válasznyilatkozatban.

A Lehava szélsőjobboldali zsidó szervezet arról ismert, hogy rendkívül erőszakos kampányt folytat a zsidók és nem zsidók közötti kapcsolatok ellen. A csoport azután tett szert nemzetközi hírnévre, hogy felgyújtott egy zsidó-arab iskolát tavaly.

Gopstein nyilatkozata ráadásul azután került nyilvánosságra, hogy feltételezett szélsőségesek füstgránátokat dobtak egy palesztin lakóházba Ramallahban, még kedd reggel. A lakosoknak szerencsére sikerült sértetlenül kimenekülniük. A házuk falára a szélsőségesek graffitival ezt írták: „Üdvözlet Cion őrizeteseitől”, ami azokra az emberekre utal, akiket a biztonsági erők kihallgattak, azzal gyanúsítva őket, hogy részt vettek egy hat hónappal ezelőtti támadásban, amelynek a célpontja egy palesztin család volt.

A Sin Bét, Izrael belső biztonsági szolgálata, azután került össztűz alá, hogy őrizetbe vettek zsidókat, azzal gyanúsítva őket, hogy júliusban gyújtóbombákat dobtak egy palesztin lakóházra. A biztonságiakat azzal vádolták meg, hogy kínzásnak vetették alá ezeket az embereket. A folyamatos tiltakozások ellenére Benjamin Netanyahu, Izrael miniszterelnöke kiállt a szervezet mellett.

A Lehavát eredetileg azért alapították meg, hogy megakadályozza a házasságot zsidók és nem zsidók között. A csoport hamar bevonzott számos szélsőséges egyént, akik jelenleg a jelentések szerint Jeruzsálem utcáin szoktak feltűnni, ahol „kevert” párokra, családokra vadásznak.

Izraelben megközelítőleg 160 000 keresztény él, akiknek túlnyomó többsége palesztin nemzetiségű.

Orientalista.hu – Crusader

Címkék: , , , ,






Back to Top ↑