Szíria

2017. 12. 03.

Izraeli rakétatámadások Szíria ellen



 

A Szíriai Légvédelem rakétákat lőtt ki, amikor a libanoni határ mentén elrepült egy izraeli vadászgép.

A Szíriai Légvédelem föld-levegő rakétákat lőtt ki a Mezzeh Katonai Repülőtérről, Damaszkusz tartományban, közölte egy forrás az Al-Masdar hírújsággal.

A megsemmisítésre szánt célpont még nem ismert, habár egy damaszkuszi katonai forrás szerint egy izraeli katonai repülőgép szállt el alacsony magasságban a libanoni Baalbek térsége felett a szíriai határ közelében.

A forrás hozzátette, hogy legalább négy légvédelmi rakétát indítottak a Mezzzeh Katonai Repülőtérről.

Egy nyugat-damaszkuszi katona elmondta az Al-Masdar hírújság tudósítójának, hogy Izrael négy rakétát lőtt ki szíriai területre, az egyik iráni katonák által használt bázis közelében csapódott be, Kiszwah mellett.

Izraeli rakéta csapódott be iráni használatú támaszpont közelében Damaszkusz tartomány nyugati részén

Izrael számos rakétát lőtt ki hajnalban Nyugat-Szíriára, célba véve több helyszínt egy iráni használatú bázis közelében, Kiszwah település térségében, közölte egy szíriai katonai forrás az Al-Masdar hírújság szerkesztőségével.

A katonai forrás szerint legalább egy izraeli rakéta eltalálta a tervezett célpontját, miközben az összes többit szíriai légvédelmi rakéták semmisítették meg.

Egy másik légvédelmi rakétát damaszkuszi idő szerint körülbelül 13.10 órakor indított a Szíriai Légvédelem.

A Szíriával szövetséges Iráni Fegyveres Erők egyik legnagyobb szíriai támaszpontja Damaszkusz tartomány nyugati részén fekszik, azonban eddig nem volt izraeli támadás célpontja.

Izraeli rakéták vették célba a Szíriai Arab Hadsereg egy lőszerraktárát Nyugat-Damszakuszban

Az Al-Masdar hírújság tudomására jutott, hogy az Izraeli Fegyveres Erők számos rakétát lőtteki ki a szíriai 1. Páncélos Hadosztály egy lőszerraktárára, Damaszkusz tartomány nyugati területén.

Egy szíriai katonai forrás szerint számos ellenséges rakétát lőttek ki erre a lőszerraktárra, miközben a Szíriai Légvédelem többet megsemmisített közülük, mielőtt becsapódhattak volna, hangos robbanások voltak hallhatók Kiszwah és Szahnaja települések között.

Nem rég egy másik izraeli rakétát indítottak a lőszerraktár felé, azonban a jelentések szerint a Szíriai Légvédelem megsemmisítette.

A Szíriai Légvédelem izraeli levegő-föld rakétát semmisített meg Nyugat-Damaszkusz felett

Szombaton damaszkuszi idő szerint 12.30 órakor az Izraeli Fegyveres Erők számos rakétát lőttek ki a Szíriai Arab Hadsereg egy lőszerraktárára, Damaszkusz tartomány nyugati területén.

Az agresszió gyors válaszcsapást váltott ki a Szíriai Légvédelem részéről, amely számos izraeli rakétát semmisített meg, mielőtt azok becsapódtak volna a tervezett célpontjukba.

Az utolsó hivatkozáson egy videót nézhetnek meg, amelyet egy szíriai katona rögzített az 1. Páncélos Hadosztály lőszerraktára közelében. A felvételen látható, ahogy egy szíriai légvédelmi rakéta megsemmisíti a támadó izraeli föld-levegő rakétát.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

Címkék: , , , , ,






Back to Top ↑