Jordánia

2015. 07. 24.

Jordánia határőrzés céljából Izraeltől kap harci helikoptereket



Izrael tizenhat régebbi típusú Cobra harci helikoptert adott át a szomszédos Jordániának, hogy megerősítse határőrzését az Iszlám Állammal szemben.

Washington jóváhagyásával már egy éve átadták díjmentesen az előtte felújított helikoptereket, de az ügylet csak most szivárgott ki egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékes révén, mert mindeddig Jeruzsálem, Ammán és a Pentagon is hallgatott róla. Izrael drónokkal is segítette Jordánia hírszerzését a határ menti területeken.

Jordánia Szíriával is Irakkal is határos, az „arab tavasz” kitörése óta a hasimita királyság területén számos kiképzőtábor létesült, hogy a szomszédos Szíriába és Irakba készülő terroristákat kiképezzék és felfegyverezzék.

Jordánia belbiztonsága akkor kezdett veszélye kerülni amikor az Iszlám Állam fogságába esett jordán pilótát kivégezték, és megfenyegették Amman-t, hogy kiterjesztik a „kalifatus” uralmát, egész országra.

Az iszlamista szalafista nézetek egyre szélesebb körben terjednek az országban, a Muszlim Testvériség mér régóta működik az országban, a a szíriai és iraki konfliktus hatására a terrorszervezetek Jordániai sejteket is alakítottak.

 Jordánia Törökországhoz hasonlóan a damaszkuszi vezetés ellen foglalt állást. A jordán hatóságok is szemet hunytak a Szíriába tartó dzsihadistákról és a nagy mennyiségű fegyver szállítmányokról.

Orientalista.hu – Zennobia

Címkék: , ,






Back to Top ↑