Terrorizmus isis kivégzés

2015. 06. 27.

Kémeket és dohányost végzett ki az ISIS (+18)



Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kémkedés vádjával soha nem látott brutalitással végzete ki több tagját, illetve egy iraki fiatalembernek vágták le a fejét mert vízipipázott.

news_29703b0413edaf351b04648cfb20cbbc962c

Brutális kivégzés

A terrorszervezet Dazslah tartomány hírközlési irodája „Kémek elrettentése” című videoközleményében  mutatta be annak az ISIS tagnak a kivégzését aki a vádak szerint a kurd Peshmargának kémkedett.

Mahmud Khalaf (33) kémet először keresztre feszítették úgy, hogy a lábai terpeszállásban legyenek, majd a hóhér először a jobb majd a bal kezét, és utána mind a két lábát levágta, csak ezután lőtte fejbe.

Az Iszlám Állam kémelhárító csoportja kamerával és lehallgatási eszközökkel szereztek bizonyítékokat Khalaf ellen aki később be is vallotta tettét. – írta a damascus-now.com

A terrorszervezet egyiptomi ága a Sinai-félsziget tartomány hírközlési irodája „Ésszerű háború” nevet viselő videoközleményében szintén egy kémet végezz ki, de előtte megásatták vele a saját sírját.

Az egyiptomi Ahmed Shames mobiltelefonon értesítette a kairói titkosszolgálat irodáját a terroristák pontos tartózkodási helyéről, amikor az őt beszervező ISIS tiszt észrevette a gyanús viselkedést és elvette tőle a telefont. Ezután a terrorsita, ” Most az Iszlám Állam egyik tisztjével beszél” mondatot kiabálta a mobilkészülékbe majd megszakította a beszélgetést. – közölte az alalam.ir

Nyilvános kivégzés

Faludzsában vízipipázásért végezték ki a 22 éves iraki Hasan Aasi Al-Kabisit. A terrorszervezet több mint egy hónapja elrabolta a fiatalembert miután nagy mennyiségű vízipipadohányt találtak nála, aminek a fogyasztását betiltotta a terrorszervezet.

Al-Kabisi azzal védekezett, hogy több mint egy éve depresszióban szenved miután egy rakéta az otthona közelébe csapódott be és elvesztette az egyik lábát. Ezután fordult a cigaretta és a vízipipa használata felé amivel enyhítette a rosszkedvét.

A terroristák nem vették figyelembe a iraki férfi érveit, és nyilvánosan több száz ember jelenléte előtt levágták a fejét.

Orientalista.hu – Sinoda

Címkék: , , ,






Back to Top ↑