Iszlám világ

2017. 10. 01.

Keményen rászálltak a kínai hatóságok a muszlimokra



Minden vallási tárgyat át kell adniuk a hatóságoknak, beleértve az összes Koránt.

A kínai hatóságok arra kötelezik országuk muszlim közösségének tagjait, hogy szolgáltassák be imaszőnyegeiket, Koránjaikat és minden vallási tárgyukat, különben kemény büntetésre számíthatnak – írja a The Independent.

“Üzenetet kapott közösségünk minden egyes tagja, melyben azt követelik, hogy minden iszlámmal kapcsolatos tárgyat adjunk át a hatóságoknak – Koránt, imakönyveket, bármit, ami a vallásunkkal kapcsolatos”

– ezt az ujgur népcsoport egyik képviselője nyilatkozta.

A nyugati Hszincsiang tartományban élő muzulmán ujgurok már a 18. századtól konfliktusban állnak az aktuális pekingi kormányzattal, több felkelést is indítottak Kína ellen.

Végül Kína magához csatolta a területet, a császárság bukása is után a Peking által kiküldött kormányzók irányították a területet. 1933 és 1949 között többször kikiáltották az önálló Kelet-Turkesztán államát, de végül a kínai polgárháborúban ellenállás nélkül annektálta újra a területet.

A felszólítás az ujgurok mellett a kazah és kirgiz muzulmánokra is érvényes.

888.hu – Forisek Ádám

 

Címkék: , , , , ,






Back to Top ↑