Keresztények

2016. 12. 20.

Keresztényüldözés Nigériában – egy püspök tanúságtétele



„2006 és 2014 között több mint 12 ezer keresztényt öltek meg, közel kétezer templomot romboltak le és a kitelepítettek száma elérte a 1,4 milliót Nigériában.” Joseph Bagobiri, Kafanchan püspöke tájékoztatta a Szükséget Szenvedő Egyház képviselőit római központjukban egy találkozó során.

„Az utolsó negyedévben az észak nigériai Kaduna állam déli részének több mint felén azt tapasztalták, hogy intenzívebbé váltak a Fulbe Pásztorok Terroristacsoport (FHT) támadásai.

A világ harmadik legveszélyesebb szervezete 

Nyugaton nem igazán ismert ez a terrorszervezet, ám az Amnesty International és más nemzetközi szervezetek a világ harmadik legveszélyesebb szervezete közé sorolják az ISIS és a Boko Haram után.” Ennek megerősítésére a nigériai főpásztor hangsúlyozta, hogy szeptember óta 53 falut gyújtottak fel, 808 embert öltek meg, 57-et megsebesítettek, 1422 otthont és 16 templomot romboltak le. A fulbék egy Észak-Nigériában élő nomád pásztornép, milicistáik letelepedett földműveseket gyilkolnak, hogy marha-, kecske- és juhnyájaiknak legelőterületet biztosítsanak. Nagyon kifinomult fegyvereket alkalmaznak. Bagobiri püspöknek nem áll rendelkezésére elegendő információ ahhoz, hogy megállapítsa, ki látja el őket fegyverekkel.

A kereszténység növekedése Nigéria északi területein az utóbbi száz évben rendkívüli volt

A jelenség okaiként a nigériai püspök a társadalmi, vallási és földterülettel kapcsolatos kérdéseket jelölt meg. Ezek közül a vallási tényező a legfontosabb, ugyanis vallásüldözés folyik. A kereszténység növekedése Nigéria északi területein az utóbbi száz évben rendkívüli volt, a 0%-ról 31%-ra nőtt. Ez elegendő ok az üldözés kirobbanásához. „Nem gondolhatunk arra, hogy egy bizonyos etnikai csoport elleni támadásról van szó, mert a keresztények különböző etnikumokhoz tartoznak. A fenyegetés magas szintje ellenére a nigériai üldözés nem áll ugyanolyan mértékben a nemzetközi figyelem látóterében, mint pl. a Közel-Kelet” – mutatott rá a püspök. „Ami még rosszabb, hogy a kormány részéről sem kapnak elegendő figyelmet. Ezeket a támadásokat a kormány ernyedten figyeli, míg a lakosság a nagyon fejlett fegyverekkel ellátott terroristák kezében szenved. Ez azért történhet meg, mert a rendőrség erői nem rendelkeznek megfelelő fegyverekkel ahhoz, hogy hatékonyan fellépjenek illetve nem kaptak arra felszólítást.”

Nigéria 36 államából 12-ben már bevezették az iszlám törvényt

„A terrorizmus veszély egy strukturális problémára nehezedik rá, amely a sharia, vagyis az iszlám törvény. Ezt ugyanis Nigéria 36 államából 12-ben már bevezették. Az iszlám törvény az oka az egyenlőtlenségnek és a diszkriminációnak. Elég ha arra gondolunk, hogy az iszlám bíróságok rendszeresen szabadon engednek súlyos bűntettekkel vádolt muzulmánokat, mint pl. olyanokat, akik gyilkosságot követtek el keresztények ellen, akiket feltételezett istenkáromlással vádoltak” – nyilatkozta Bagobiri püspök.

A megfigyelők ne feledkezzenek meg az afrikai állam keresztényeiről

A nigériai főpásztor tanúságtételét annak reményében tette közzé a Szükséget Szenvedő Egyház pápai alapítvány, hogy felkelti a megfigyelők és a felelősök figyelmét és eléri, hogy az afrikai állam keresztényeiről ne feledkezzenek meg és ne hagyják őket magukra.

(A képen szentmise látható amit a nigériai Kaduna állam muzulmán többségű területén tartottak)

Orientalista.hu – Radiovaticana 

Címkék: , ,






Back to Top ↑

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com