Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Irak

2014. 10. 13.

Kétszer is megszökött az emberkereskedőktől egy iraki lány

2014. 10. 13.

A Daily Mail tudósítása szerint egy 15 éves iraki jazidi lánynak sikerült megszöknie.

A lap szándékosan tartotta titokban a lány nevét attól tartva, hogy családjával együtt bajba kerülnek. A terroristák a mai napig vadásznak rá.
Az Iszlám Állam terroristái két hónappal ezelőtt több száz asszonyt és lánygyereket rabolt el a Sinjar hegyre menekülő jazidik közül. A vallási kisebbség a magaslatot szent helynek tekinti ezért is bújtak meg ott. Sok asszonyt és lányt megerőszakoltak. A lány elmondása szerint gyakran gyerekeket pl két öt éves kislányt is megerőszakoltak, akik nem élték túl.

A lányt először az iraki Talaarafba vitték majd az Egyesült Államok légicsapásai miatt áthurcolták Mosulba, onnan a szíriai Al-Rakka városába.
Egy lakásba zártak a húgommal és közel száz jazidi lánnyal együtt. A testvéremet egy férfi megvette és Mosulba vitte. Engem egy palesztin férfi vásárolt meg majd erőszakkal megházasítottak vele. A férfi egy házba vitt ahonnan a szemem előtt lakoltatták ki a tulajdonost és családját. Két napig bántalmazott és erőszakoskodott velem. Miután a palesztin férfi elment a tulajdonos beszökött a házba és egy pisztolyt adott. Pár órával később visszajött a férfi és én egyből lelőttem. – mesélte a lány.

A lány nem ismerte a várost ezért hamar elkapták a IÁ emberei. Majd ismét eladták egy arab férfinak 1000 dollárért, aki azt követelte, hogy térjen át a muszlim vallásra. A lánynak új nevet adott Aabir, hogy családja véletlenül se találjon rá. Majd az arab férfi is elvette és többször megerőszakolta.

A férfi a barátaival esténként teát ittak és kábítószert szedtek. Egy ilyen estén mielőtt felszolgáltam nekik a teát többszörös mennyiségű drogot kevertem bele az italukba, amitől a terroristák összeestek. Így másodjára is meg tudtam szökni. Szerencsémre ki tudtam menekülni a városból és egy autós férfi felvett és Törökországba vitt. – folytatta a lány

A lány húga is meg tudod szökni, aki szintén Törökországba kötött ki. Egy ember csempésznek 2000 dollárt fizettek, hogy az iraki kurdisztáni Dahuk városba vigye őket ahol több ezer jazidi család él menekültként.

orientalista.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑