Kultúra

2017. 08. 09.

Kincset érhet a muszlim lányok divatforradalma



A divatvilág még mindig történelmi pillanatként emlegeti, amikor tavaly a New York-i divathét egyik bemutatója csupa hidzsábot viselő modellt vonultatott fel.

Anniesa Hasibuan az első Indonéziából származó divattervező, aki egyáltalán szerepet kapott a nagy presztízsű eseményen. A bemutató után természetesen járt a vastaps, a mindössze harmincéves muszlim nő pedig hangoztatta: a divat alkalmas a sztereotípiák felülírására. Mint fogalmazott, a show-jával bizonyította, hogy létrejöhet a társadalmi változás Amerikában, és végre normalizálódhat a hidzsáb viselése.

A rendkívül látványos ruhák láttán kétséges, hogy az Egyesült Államok muszlim hölgyei hirtelen arany és pink kendőkben, metál övet és csillogó blézert viselve lépnének utcára, de nem is ez volt az üzenet lényege. Az indonéz divat­forradalmár azt szerette volna a világ tudtára adni, hogy takaró (a hidzsáb szó jelentése) ide vagy oda, a muszlim nőknek is jár az önkifejezés szabadsága.

Hasibuan mellett a dizájneróriás Dolce & Gabbana is a kultúrák egyenlősége mellett foglalt állást, amikor előállt az első, muszlimoknak készült kollekciójával. Az indonéz tervezésű ruhákkal szemben itt nyoma sincs az extravagáns színeknek és anyagoknak, a világmárka az eddigi visszafogott és elegáns darabjait változtatta iszlámkompatibilissé. A világ vezető divatmagazinja, a Vogue meg is jegyezte: a luxusra éhes muszlim nők számára izgalmas változást jelent a D&G színre lépése.

Bár az olasz divatház kicsit váratott magára, az utóbbi időben valóban bevetté vált a divatért lelkesedő muszlimok előtérbe helyezése: a megfizethetőnek mondható H&M márka velük reklámozza kollekcióit, a ramadán alkalmából pedig egyre több „saría-összeállítás” készül. A Monique Lhuillier, a Tommy Hilfiger és a DKNY brandek is tudatosan készülnek az iszlám szent hónapjára, a muszlimok testi és lelki megújulásának idejére. A divatvilág vezetői minden bizonnyal olvasnak a női fejekben: a teljes megújulás csak új ruhákkal lehetséges. Az ikonikus tervező, Karl Lagerfeld is úgy kampányolt Dubajban: az általa készített ruhák – a saría szabályainak megfelelően – szerénységet és erkölcsösséget tükröznek, így tökéletes viseletet jelentenek a ramadán idején.

A TERVEZŐK CSAK A RAMADAN IDEJÉN DOLLÁRMILLIÁRDOKAT KERESHETNEK

Nem kell divat- és luxusmárka-menedzsmenttel foglalkoznunk ahhoz, hogy belássuk, a világhírű tervezők és márkák nem csak erkölcsi okokból, a kultúrák egyenlősége jegyében terjeszkednek a Közel-Keleten. A muszlim hölgyek többsége ugyanis tényleg éhezik a divatra, így mélyen a zsebébe nyúl egy-egy ruhadarabért. A számok magukért beszélnek: a muszlim nők csak 2013-ban 266 milliárd dollárt költöttek ruházatra, táskára és cipőre. Becslések szerint 2019-ben ez az összeg meghaladhatja a 484 milliárdot. Természetesen a nagy költekezők dobnak a statisztikákon: Rania jordán királyné előszeretettel bújik a Dior és Ellie Saab ruháiba, a katari emír második feleségét, Sejha Mozahot pedig csak a térség Jackie Kennedyjeként emlegetik.

A fényűző példák ellenére az iszlám világban is akadnak, akik nem értenek egyet az öltözködés modernizációjával. – Többek szerint épp a megtartóztatás és a szerénység a muszlim ruházat lényege. Az azt viselő nőnek biztosnak kell lennie abban, hogy nem vonzza a férfiak tekintetét – fogalmaz Eva Nisa iszlám tanulmányokkal foglalkozó kutató. Szerinte főként a fiatal muszlimokra igaz, hogy a hidzsábot nem egyfajta állásfoglalásként, hanem az identitásuk részeként viselik.

Shelina Janmohamed muszlim írónő hasonló véleményt fogalmazott meg a brit The Telegraph hasábjain: „A divat­ipar érdekelt abban, hogy minél többet vásárolj, és a viselt ruhák alapján ítélkezzenek feletted. Ugyanez a helyzet a muszlim nők esetében: a divatguruk megkérdőjelezik az iszlám vallású nők szépséghez való jogát, ők pedig minél több, sokszor felesleges dolgot szereznek be. Hangsúlyozom, ez nem fér össze az iszlám értékeivel” Az írónő szerint lehetséges, hogy a méregdrága ruhákat viselő muszlimok felszabadultnak érzik magukat, de közben megfeledkeznek társaikról, akik sokszor rabszolga körülmények között, épp a divatházak luxusruháit készítik. Pár éve a svéd H&M-ről derült ki, hogy bangladesi gyáraiban 14 éves muszlim kislányokat is foglalkoztat.

Magyar Idők – Judit Tamara

Címkék: , , , , ,






Back to Top ↑