Kitekertük a bika szarvát, meg az ördög szarvait is – Avagy az utolsó Tomahawk-tánc
2015. 08. 24.
Két évvel ezelőtt történt, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya Szíriát azzal vádolta, hogy vegyi fegyvereket vetett be a saját népe ellen. Ezzel az indokkal akarta a szövetségeseivel megtámadni az országot, annak ellenére hogy minden bizonyíték és logikus gondolkodás arra utalt, hogy akik ezt az embertelen támadást elkövették több mint egy ezer civil halálát okozva, az nem lehet szíriai kormány és annak hadserege. Ennek a véres történetnek, amit a jövő történelem könyvei minden bizonnyal megfognak írni, a második évfordulójának alkalmából osztjuk meg Szíria első írójának Naram Sarjoon-nak az írását, amit közel két évvel ezelőtt írt, miután rákényszerült az amerikai flotta a Szíria, Földközi tengerpartjának elhagyására.
Az elmúlt hetekben több millió szír szíve utazott el New York-ba. Viszont e nyárvégi utazás célja nem a szabadság megtanulása – ahogyan sokan szokták ezt csinálni –, sem az amerikai módi demokrácia elsajátítása volt. Valójában e képzeletbeli utazás célja emlékképek készítése volt. A híres Szabadság Hölgy szobrával. Aki fáklyáját jobbjából kimeredt szemekkel dobta a tengerbe, baljából pedig a földre a könyvet; hogy megdörzsölhesse szemeit, nem akarván hinni, amit látott. Tátott szájjal nézte a damaszkuszi Kasziún hegy rendíthetetlenségét. Hisz azt kellett látnia, hogy Kasziún egy olyan férfi, aki nem fél a „cowboyoktól”, sem a tehéncsordáktól, de végképp nem fél még a tehenek szabadságától sem.
A Szabadság Hölgy tehenei visszatértek hozzá, de most az egyszer hol törött szarvakkal, hol szarvak nélkül; miután a szírek kitépték azokat a helyeikről, és felakasztották díszként az Idő falaira. Annak az Időnek a falaira, amely új állomására ért, és bőröndjeit is kipakolta már új házában, Kásziúban – mielőtt folytatná sétáját a szomszédos kertekben. Mert Kásziún egy olyan férfi, akinek házába nem teheti be a lábát egy tehenész modorú nő, tehenész erkölccsel és becstelenséggel, tehén-követőkkel, még ha ez a nő az maga a Szabadság is. Kasziún nem fog felességül venni ismeretlen származású, anyját, apját nem ismerő, hamis papírokat lobogtató nőt, miközben Kasziún nemes származását nagyon jól ismeri mindenki.
Viszont szírek millióinak szemei fognak elrévedni a Földközi-tenger felé, melyet a napokban még a „szabadság” repülőgép anyahajói próbálták meghódítani. De repülőiken túlmenően, ezután a visszavonulás után már emlékeket is fognak hordozni. Emlékeket egy olyan csatáról, mely megizzasztotta és megtanította őket, hogy halkan, és tisztelettudóan beszéljenek, ha Nagy Sándor anyjánál, Latakia tengere közelében járnának.
S bár már Ítélet Napja urának kezdte magát képzelni Obama, s meg is kezdte a híres szaúdi kardtáncra felkészülést Cameron, Hollande, Erdoğan és Bandar herceggel is – ahogyan Irak megszállása előtt, elődje George Bush is megtette a szaúdiakkal. Ám ezt a táncot nem csak nem táncolták el eddig, de már nem is fogják soha. Sőt mi több, azt kell látnunk, hogy az Egyesült Államok hirtelen abba a cipőbe került, amelyikben a Szovjetunió is járt a 80-as évek végén, s amely hirtelen kapott szívrohamot és összeesett. S bár sokunk nem hitte volna, hogy ez a nap valamikor is be fog következni, de lám, mi mégis megélhettük az évszázadok Ötödik birodalmának összeomlását.
1916-ban a szír tengerpartoknál omlott össze az Oszmán birodalom, ahol utolsó erődje volt, mielőtt végképp kimúlt volna. Nem sokkal később szintén a Földközi-tenger partjain omlott össze az angol és a francia birodalom is, amikor Szueznél végképp elveszítették tekintélyüket. Majd a Szovjetunió is követte őket a 80-as években, amikor elveszítette méltóságát Afganisztánban. S nagyon úgy tűnik, mielőtt megélnénk a 2016-ot, ez a század már arra készül, hogy a szír partoknál történt bukásuk után bejelentse az amerikai birodalom pusztulását is. Ami a napokba történt, igen meglepő volt. A Nyugat Szörnyetege, mely nem is olyan régen még egész keleti államokat nyelt el; hadseregével és gazdaságával teljes társadalmakat emésztett meg kíméletlenül. Most elérte a régi Kánaán és Föníciai partokat. Melyekről mostanság azt mondják, hogy belefáradtak a háborúzásba.. meg azt hogy legendás seregeiket túlságosan lefoglalja a hegyekben és a völgyekben a banditák utáni hajsza.. Egyszer csak, nagy hirtelen a tengerbe fulladt a Szörnyeteg. Mint ha maga Poszeidón isten átka sújtott volna le rá.
Ostoba, ki nem venné észre a repedéseket az utolsó birodalom hajóin. Hiszen ha egy birodalom már retteg a veszteségtől, valójában akkor tudhatjuk meg róla, hogy elérkezett nyugállományba vonulása ideje. Amerika meghátrált hát, még mielőtt háborúba lépett volna. De nem azért, mert a szírek rakétai elérték volna a New York-i felhőkarcolókat. Esetleg a távoli Kaliforniát. Hanem azért, mert aki most szörnyethal, és akinek kinyomják a szemeit, az New York anyja, Izrael. Ahogy New York polgármestere Tel-Avivban lakik, s ahogy Izrael tagállama Amerikának. S ha Izraelt szemen lövöd, az éppen olyan, mint ha Amerika szemeit nyomnád ki. De hogy láthatna Amerika szemek nélkül?
Izrael Amerika szeme, de a mi “forradalmárjainknak” kőszobor szemeik vannak. S akiknek ilyen szemeik vannak, azok nem fogják még megérezni sem, bármit is tegyenek velük. Aki a szamár tejét issza, annak az ereiben szamár vér fog folyni; akinek marha esze van, annak csak marha szíve lehet; s akinek papagáj a nyelve, annak sosem lesz sas szeme, és oroszlán szíve sem.
Természetesen tudjuk, hogy a harc nem ért véget. S lehet, sokan fognak azzal vádolni minket, hogy elhamarkodottan ünneplünk, ám nagyon jól tudjuk azt is, hogy az elkövetkező csaták sokkal izgalmasabbak lesznek, és sokak számára sokkal meghökkentőbbek.
A nagyhatalmak is olyanok, mint az emberek. Ha egyszer elveszítik a tekintélyüket, elveszítik vele az Idő Kulcsait. S ha ez megtörténik, minden – régi és máig vérző sebeket kapott – ember fel fog lázadni ellenük. Az az Idő, amely szereti tragédiaszerűn betölteni a sorsot. S miként a szírek ellenállása rá tudta venni a Keletet, hogy belefojtsa a Nílusba a muszlim testvériséget, és kigúnyolni, ahogy az iszlamisták el akarják lopni a Mennyek Országát, ezek a szírek az egész világnak fognak bátorságból példát adni, hogy immáron ők is szembeszálljanak a Nyugati Szörnyeteggel. És mostantól azt is meglátjátok majd, hogy szerte a világon lázadások sorra következik be Amerika ellen, miután meglátta a világ, hogy a Bika szarvai letörhetőek, sőt még a nyakát is ki lehet tekerni.
Ez a Bika persze még erőlködni fog. Hatalmas porfelhőket fog maga körül verni. De mára abból kell kiindulni, hogy az, aki a Bika nyakát képes kitekerni, annak nem lehet már gúzsba kötni a kezét. Egy új kor kezdődött el. S ma már látjuk összefolyni a régi idők végét az új idő kezdetével. Amikor azt láthatjuk, hogy Amerika képes volt két és fél év Szíria elleni világháború után meghátrálni, miközben ők azt mondják, hogy Assad elnök és népe kezd elfáradni; mert takfirista terroristák foglalták el sok területet az ország több fontos pontján, s miután körülvették minden oldalról ellenségei. És mégis Assad az, aki beszédének valódi a tekintélye; és ő az, aki semmit sem veszített az arcából. Sőt!
Az új felemelkedő tengely a következő század tengelye. Ő tartja kezében az összes energiát, erőt, s éppen ezekben a napokban veszi át ezek kulcsait Amerika és a Nyugat tekintélyének végső bukásával. Mert aki kezében tartja az energia vezetékeket, és a tengerek kapui, ő az aki érdemes az Idő Kulcsaira. S az Idő Kulcsai lassan, de biztosan fogják megnyitni Al-Szaúd család kastélyainak kapuit is. S a közeli időkben ugyanezek a Kulcsok Erdogan zárait is meg fogják nyitni.
Ez a csata egy jelentős, döntő pillanata felé közelít, ez a Tomahawk-tánc kedves lesz mindenkinek. A Szabadság Hölgy pedig bejegyzi szobor-könyvébe – melyet bal kezében tart – a befejezés dátumát, amikor véget ért birodalma – amely a Földközi-tengerben veszett el, nem túl messze attól a helytől, ahol a francia és az angol birodalom bukott el.
Várniuk kell hát az új idők eljövetelét! Gyermekeiket pedig készítsék fel az új századra! Amely a szír partoknál, a Földközi-tengeren született; akkor, amikor Amerika az utolsó indián-táncát táncolta.
Orientalista.hu – Naram Sarjoon (Forrás: Szíriai Hírek)
Amerikai stratégák félnek az oroszországi háborútól →
Elsorvad Minszk? Ukrán diplomata bedobja a törölközőt →
Jemen útja a győzelemhez – A NATO veresége →
