Keresztények

2016. 02. 03.

Krisztusi szolidaritás és segítségnyújtás a szír háborús sérülteknek



A gyerekek szenvednek leginkább a szíriai háború pusztításaitól. Az elmúlt öt év gyötrelmei miatt mára több százezren vannak, akik lelki problémákkal küzdenek. Ezen próbál változtatni számos civil szervezet.

Bezárták – lerombolták – újranyílt

Az arab tavasz jeges szele Szíriát is elérte. A véres polgárháborúban csak nőtt a lelkibeteg gyermekek száma. Ennek egyik, ha nem fő oka az, hogy a pszichológiai intézetek országszerte mindenütt sorra bezártak. A Homszban működött „Le Sénevé” fejlesztő központ is erre a sorsra jutott. 2011. novemberében bezárta kapuit, mivel a családokkal együtt a gondozók is elhagyták az ostromlott várost. Az üresen álló épületet 2012. márciusában földig rombolták.

A Szent Szív Társaság (Sacré Coeur) nővérei – akik a Le Sénevé-t működtették – azonban nem adták föl. Alig két hónap múltán Al Nouzhában – Homsz egyik biztonságosabb negyedében – megnyitották új központjukat. A súlyos helyzet ellenére biztosítani tudták a folyamatos működést Szíria harmadik legnagyobb városában. 2015. márciusában pedig megnyitották negyedik intézetüket. „Idén szeretnénk beindítani az ötödik központunkat. Ezzel százhuszonöt, 5-18 év közötti gyerekről fogunk gondoskodni” – számolt be Samia Jerij nővér a terveikről.

11140093_1063723066982747_7807408843583388004_n

A gyerekek játékos szabadidő programokon próbálnak felejteni.

Teljes ellátás a gyerekeknek

A gondozottak heti ötnapos foglalkozáson vesznek részt, hogy később sikeresen beilleszkedhessenek a szíriai társadalomba. A gyerekeket képességeik fölmérése után különböző osztályokban helyezik el, ahol szakpedagógusok foglalkoznak velük. Az írás-olvasás, beszédoktatás és sport mellett gyakorlati képességeiket is fejlesztik, de emellett zenét és számítógépes ismereteket is tanulnak.

Pszichológusok és logopédusok is részt vesznek a programban. A rászorulók – ők sajnos sokan vannak – utókezelést kapnak. A szülők szintén pedagógiai programokon vehetnek részt, amely segít jobban megérteni gyermekeik helyzetét. Az itt elsajátítottak nagy hasznot nyújtanak az otthoni gondoskodásban is.

A CSI támogatja a Le Sénevé homszi központját. „Örömmel tölt el bennünket, hogy együttműködhetünk az intézettel, és ezáltal segíthetjük a háborús sérült gyerekek gyógyulását” – hangsúlyozta John Eibner, a CSI Közel-Kelet projektjének felelőse.

Támogatás 6000 családnak

A Le Sénevé központ élelemmel, ruhával és gyógyszerekkel látja el Homszban a menekülteket, amivel 6000 családon tud segíteni. A veszélyes helyzet ellenére már sokan visszatértek a lerombolt városba. A Le Sénevé központ jelenleg – pszichológiai és iskolai oktatást nyújtva – 3000 gyerekről gondoskodik.

Orientalista.hu – CSI-Magyarország

Címkék: , ,






Back to Top ↑

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com