Kuvait kuvati hadsereg

2015. 12. 29.

Kuvait hadserege csatlakozik a Jemen elleni harchoz



Kuvait szárazföldi haderő bevetéséről döntött, mellyel Szaúd-Arábiát, valamint a szökésben lévő Abd Rabbuh Mansur Hadi egykori jemeni elnökhöz hű milíciákat támogatná – jelentette a kuvaiti al-Quabas napilap.

Egy névtelen forrás szerint a Kuvaiti kabinet megállapodott, hogy csapatokat küld Szaúd-Arábiába, amilyen hamar csak lehet, hogy jövő hét elején már meg is érkezzenek végleges bevetési helyükre, Jemenbe. –közölte a Pess TV.

Sajnos, semmilyen részlet nem volt közölve a bevetendő erők méretéről, csupán annyit mondott az újság, hogy „Kuvait eldöntötte a háborúban való szárazföldi részvételt, melyet egy tüzérségi zászlóalj fog képviselni a támadási hadműveletekben.”

Kuvait eddig is harcolt Jemen ellen, azonban, a katonai agresszió irányukból eddig kimerült abban, hogy időnként légicsapásokat intéztek ellene.

A Szaúd-Arábia által vezetett koalíció számára nagyon jól jön ez a segítség, lévén, hogy a háború során mind ők, mind az Egyesült Arab Emírségek (UAE), illetve Bahrein jelentős számú katonát vesztettek.

Korábban az év folyamán UAE titokban 300 kolumbiai zsoldost is bevetett Jemenben. Ezt a döntést azután hozták meg, hogy 30 emirátusi katona meghalt az országot vezető Ansarullah harcosainak rakétatámadása során még szeptember elején.

Jemeni források szerint, a kolumbiaiak egy, az UAE, valamint a korábban Blackwater néven elhíresült egyesült államoki zsoldoshadsereg közötti megállapodás részeként érkeztek az országba.

Múlt hónapban a New York Times jelentette, hogy az UAE „titokban” 450 latin-amerikai zsoldost vetett be Jemen ellen, többségében kolumbiaiakat, azonban Panamából, Chiléből és San Salvadorból is érkeztek fegyveresek.

Washington maga is segít a Szaúdi monarchiának, a már kilenc hónapja tartó háború során azzal, hogy szállítási eszközöket, illetve információt oszt meg vele.

Jemen március vége óta áll katonai támadások alatt. A szaúdi hadsereg célja valószínűleg az olajkirályságot feltétel nélkül támogató egykori elnök visszahelyezése a hatalomba, amit az Ansarullah mozgalom elpusztításával kíván elérni.

A háború kezdete óta már több, mint 7500 ember halt meg, és további 14000 megsérült. A támadások súlyos károkat okoztak az amúgy is elszegényedett ország infrastruktúrájában is, például az ellenséges haderők romba döntöttek számos kórházat, iskolát és üzemet is.

Orientalista.hu – Crusader

Címkék: , , , ,






Back to Top ↑