Cadmus fordítás Cadmus
Izrael

2016. 11. 25.

Lángokba borult Izrael (képek, videó)

2016. 11. 25.

Az izraeli hatóságok szerint gyújtogatás okozhatta a harmadik napja tartó bozóttüzek egy részét, amelyek miatt eddig mintegy nyolcvanezer embernek kellett elhagynia otthonát.

Az izraeli kormány több tagja Haifára utazott, ahol csütörtökön a tűzvész a legtöbb kárt okozta, és a város belső negyedeiben is kigyulladtak teljes épületek. Több lakónegyedet kiürítettek a hatóságok, és felajánlották azoknak a szállodai elhelyezését, akik nem találtak megfelelő helyet rokonaiknál vagy barátaiknál. Az utóbbi napokban többfelé a szomszédos települések lakói vendégelték meg a lakásaikat elhagyni kényszerülőket.

Külföldről is érkezett segítség

Benjamin Netanyahu miniszterelnök Haifán megköszönte a külföldi segítséget, ugyanis Ciprus, Görögország, Olaszország, Horvátország mellett már Törökország is csatlakozott a tűzoltó repülőgépet küldők közé, és Oroszország is két hatalmas gépet ígért, amelyek várhatóan éjfélig megérkeznek Izraelbe.

Netanyahu hangsúlyozta, hogy nem lehet tudni még meddig tartanak az országos bozóttüzek. Kiemelte, hogy a hatóságok munkájában az emberélet védelme az elsődleges, de ígéretet tett a kiürített lakónegyedek vagyontárgyainak rendőrségi védelmére is, és további együttműködést kért a lakosságtól.

Netanyahu és a haifai sajtótájékoztatón szintén részt vevő Gilád Erdán belügyminiszter is hangsúlyozta, hogy a tüzek egy részét szándékosan okozzák, s a miniszterelnök „gyújtogatós terrornak” nevezte a jelenséget, amelyet összefüggésbe hozott az interneten megfigyelhető uszítással. Erdán bejelentette, hogy a tüzek eloltása után különleges csoportok fogják kinyomozni az egyes tűzesetek keletkezését, és közölte, hogy már elfogtak több gyanúsítottat.

Közben a bíróság szabadlábra helyezte a tegnap az egyik tűz okozásának vádjával letartóztatott négy arab munkást, miután az ügyükkel foglalkozó bíró megalapozatlannak nyilvánította elfogásukat.

Klímaváltozás vagy Gyufás Intifada

A katonai rádióban délután az egyik műsorvezető „gyufás intifádaként”, vagyis a palesztin felkelés gyufákkal történő folytatásaként, valamint újfajta nacionalista indíttatásból folytatott „háborúként” határozta meg az utóbbi napokban országszerte megjelenő bozóttüzeket.

Egy másik műsorban egy klímaváltozással foglalkozó szakértő viszont azt fjtette ki, hogy 2oo3 óta nem volt egy igazán esős év sem, és idén a legutóbbi hét évben már a harmadik különösen száraz november volt. A tudósok modelljei szerint a Közel – Keleten a melegedés mellett az eső csökkenése és a tél rövidülése jelzi a globális klímaváltozást. A meteorológusok jövő keddig nem látnak esélyt csapadékra Izraelben, s addig a lángok villámgyorsan továbbterjednek a szárazság és az erős szelek miatt.

.

75 ezer embert kellett evakuálni

Szerdán a Jeruzsálem környéki településeket érték el a lángok, s csütörtökön már a mintegy százezres Modiin városánál, majd a háromszázezres Haifán is megjelentek a tüzek és nyomukban a tűzoltók.

Csütörtök éjjelre országszerte már több, mint 200 helyen tombolt a tűz Izraelben, miközben Haifában 75 ezer lakos kellett evakuálni a pusztító lángok miatt. Péntekre újabb tüzek keletkeztek.

Továbbra is országszerte nagy erőkkel küzdenek azért, hogy visszaszorítsák a tűzvészt, ami már napok óta pusztít Izraelben. Pénteken arról érkezett hír, hogy már a jeruzsálemi dombokat is veszélyeztetik a lángok.

Az egész országra kiterjedő bozóttűz kedden a Tel-Avivot Jeruzsálemmel összekötő út mellett a Nevé-Salom arab-zsidó falunál és Zihrón-Jaakov városnál kezdődött.

 

Nem bír a tűzzel Izrael

Péntek reggel óvatos optimizmussal nyilatkoztak Izraelben a tűzoltóság vezetői, mert éjjel sikerült úrrá lenniük a több tucat tűzfészek jelentős részén, s az ország számos vidékén kitört bozóttüzek nem követeltek emberéletet, jóllehet súlyos anyagi károkat okoztak. Arie Regev tűzoltóparancsnok a katonai rádióban elmondta, hogy pénteken mintegy kilencven tűzoltócsoport kezdte meg munkáját a terepen az országszerte kitört bozóttüzek eloltására. Továbbra is több tucat helyen égnek a lángok, vagy izzanak tovább a még nem teljesen eloltott tüzek. Éjszaka a Jeruzsálem melletti hegyekben kitelepítették Bét-Méir falu lakóit az elharapódzó tüzek miatt, és később a tűzoltók erőfeszítései ellenére – a katonai rádió jelentése szerint – mintegy tíz ház le is égett. Észak-Izraelben, Karmel környékén is menekülniük kellett több kisebb település lakóinak, de ott sikerült megfékezni a lángokat, és megelőzni a súlyos anyagi károkat.

A palesztinok is segítenek

 

 

 

Péntektől huszonöt palesztin tűzoltó is segíti az oltást. A Palesztin Hatóság több tűzoltókocsit és négy csoportot küldött Izraelbe, akik kiválóan együttműködnek a helyi tűzoltókkal.

Örvendezés az arab közösségi médiában

Miközben Izrael városait a lángok fenyegeti, az egyik legnépszerűbb arab nyelvű hashtag a Twitteren az #israelisburning (Ég Izrael), melynek olvasói és megosztói – mintegy 128 ezren – többségükben örömüknek adnak hangot a zsidó államot sújtó katasztrófa miatt.

izrael-bozottuz-2

Kairóban a legnépszerűbb hashtag ez volt: “Ég a cionista képződmény”.

Az #israelisburning” hashtag olyan megosztókra talált, mint az öböl-országokban élő, tízmilliós követői táborral rendelkező imámok. A 16.1 millió követői táborral rendelkező szaúdi Dr. Mohamad Al Arefe ezzel a kommentárral küldte tovább a hírt: „A tűz még mindig ég a cionista képződményben!” Majd reményét fejezte ki, hogy isten segít „megszabadítani az Al Aksza mecsetet a mocsoktól”.

izrael-bozottuz-3

A kuvaiti Mishary Rashid Alafasy, aki 11.6 millió követővel rendelkezik a Twitteren, úgy vélekedett, hogy a tűz Isten büntetése, amiért Izraelben megpróbálják visszaszorítani a müezzinek hangosbeszélőn közvetített imafelhívását.

Ofir Gendelman, az izraeli miniszterelnök arab nyelvű szóvivője “megvetendő, fanatikus gyűlölet” névvel illette az örvendezést.

Sajátos módon csitította az örvendezőket Jamal Dajani, a palesztin hatóság volt szóvivője. „Ne örvendezzetek azon, hogy ég Haifa, a mi történelmünk, a mi fáink, a mi madaraink, a mi levegőnk.”

izrael-bozottuz-4

 

Egy libanoni talk show házigazdája viszont így reagált: „Ha azt hiszitek, hogy a tűz Izraelben ’isteni büntetés’, akkor megérdemlitek azt ami vár rátok.”

Az arab parlamenti képviselők elutasították a szándékos palesztin gyújtogatás vádját. A tízes tévé csütörtök esti híradójában Ajman Ode, a kneszet arab listáját vezető tagja kijelentette, hogy nekik is ott található az otthonuk, és törvény szigorát kérte az esetleges szándékos károkozókra.

Orientalista.hu – Zenobia ( MTI, Russia Today, ATV, Szombat.org, The Times of Israel)

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑