Diplomácia

2017. 01. 17.

Lavrov: helyes meghívni a Trump-kormányt az asztanai szíriai béketárgyalásokra



Helyes meghívni az új amerikai kormányt az Asztanában a szíriai kormány és ellenzék képviselői között tartandó béketárgyalásokra – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter keddi moszkvai évértékelő sajtóértekezletén.

Lavrov reményét fejezte ki, hogy Donald Trump hivatalba lépő amerikai elnök kormányzata elfogadja a kazah fővárosba szóló meghívást, ahol a tárgyalások a tervek szerint január 23-án kezdődnek.

Bizakodással nyilatkozott arról, hogy az új amerikai vezetéssel Moszkva a szíriai konfliktus és a terrorellenes harc ügyében hatékonyabban tud majd együttműködni, mint az Obama-adminisztrációval.

Mint mondta, csak üdvözölni tudja azt, hogy Donald Trump a terrorizmus elleni küzdelmet határozta meg a legfontosabb nemzetközi feladatként.

Moszkva többek között a nukleáris fegyverekről folytatna párbeszédet Trumppal

Oroszország a hadászati stabilitásról, ezen belül a nukleáris fegyverekről folytatandó párbeszédre számít Donald Trump hivatalba lépú amerikai elnökkel – mondta Szergej Lavrov.

Szavai szerint ezek a tárgyalások kiterjedhetnek a hiperszonikus fegyverekre, az Európában kiépített amerikai rakétavédelemre, az űrfegyverekre és a nukleáris kísérletekre.

Elmondta, hogy Moszkva az elnöki beiktatás után kész a kapcsolatfelvételre a Trump-kormányzattal.

Orientalista.hu – (MTI, Orosz Hírek)

Címkék: , , , , ,






Back to Top ↑

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com