Törökország

2016. 07. 20.

Lelőtték az Iszlám Állam elleni harc törökországi megbízottját



Mostanra már csak a legnaivabbak hiszik el a hivatalos álláspontot a török puccsal kapcsolatban.

Még a Törökország csatlakozási tárgyalásaival foglalkozó EU biztos, Johannes Hahn is megjegyezte a letartóztatási hullámnak hála, hogy „úgy tűnik, mintha elő lett volna készítve. A listák elő vannak készítve, ami azt jelzi, hogy használni szándékoztak őket.”

De akinek nem elég a több ezer letartóztatott bíró és katonatiszt, annak itt egy újabb gyöngyszem a Guardiantől:

„Törökország ISIS-ellenes kampányának fő vezetője nem jelent meg egy meetingen az ankarai elnöki palotában. Később megtalálták, a kezei hátra voltak kötözve, és lőtt seb volt a nyakán.”

Micsoda tragédia, tekintve, hogy egyes híresztelések szerint pont Erdogan családja húzza a legnagyobb hasznot az Iszlám Állammal való illegális kereskedelemből.

 

Miután már vagy 20 ezer embert letartóztattak, a boszorkányvadászat még csak most kezdődik. Mindenesetre úgy tűnik, Erdogannak volt még néhány elvarratlan szála, amit el kellett intézni péntek este. Az egyik pedig az az ember volt, aki az ISIS elleni török fellépés felelőse, vagyis azon ISIS ellen tevékenykedett, amelyet pont a törökök pénzelnek és fegyvereznek fel.

 

Orientalista.hu – Jack Fall

Címkék: , , ,






Back to Top ↑