Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Törökország

2016. 05. 05.

Lemondását tervezi a török miniszterelnök

2016. 05. 05.

A PressTV értesülései szerint Ahmed Davutoglu azt tervezi, hogy lemond miniszterelnöki tisztéről és az Igazság és Fejlődés Pártjában (AKP) betöltött elnöki mandátumáról, mivel közte és az elnök, Recep Tayyip Erdogan között erős ellentétek feszülnek.

A döntés azután született, hogy a két török vezető szerdán egy találkozón egyeztetett. Davutoglu és Erdogan között egyébként azért húzódik erős ellentét, mert utóbbi át akarja alakítani a török parlamentáris rendszert elnöki rendszerré, arra hivatkozva, hogy két erős ember nem vezethet egy országot. Davutoglu szerint viszont egy ilyen rendszer jelképessé tenné a miniszterelnök szerepét.

A döntés, melyet egyébként az AKP is megerősített, és mely során Davutoglu gyakorlatilag minden állami tisztségéről lemond, hetek óta várható volt.

„Az elnök és a miniszterelnök megegyezett a tegnapi kongresszuson. (…) Nem gondolom, hogy Davutoglu újra [miniszterlnök]jelölt legyen.” – nyilatkozta az AKP egyik hivatalnoka, megjegyezve, hogy a kongresszus május 21 és június 6 között fog összeülni legközelebb.

A két állami vezetőnek voltak összeütközései az EU-val való politika terén is: mint tudjuk, az EU vízummentességet ajánlana Törökországnak cserébe a menekültáradat megfékezéséért. A miniszterelnök erőteljesen támogatja ezt a tervet, Erdogan viszont nem mutat ezért akkora lelkesedést, így lehetséges, hogy Törökország az EU-val kapcsolatos politikája Davutoglu lemondásával radikálisan megváltozik.

A Washington Intézet török kutatóprogramjának vezetője, Soner Cagaptay szerint Davutoglu lemondatása Erdogan újabb lépését jelenti, melynek célja, hogy kiüresítse a török állami intézményrendszert. Az igazgató arra is rámutatott, hogy így a katonaság és a parlament mára teljesen az elnök kezei között van, annak bábja gyakorlatilag.

„Ez az esemény megmutatja, mekkora erő tömörül egy ember kezei között” – nyilatkozta, hozzátéve, hogy ez a lépés arra is jó, hogy „Erdogan távolságot tartson a saját maga által elkövetett politikai baklövéseitől, és rákenje azokat a lemondatott Davutoglura.”

Orientalista.hu – Crusader

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑