Cadmus fordítás Cadmus
Libanon

2017. 08. 19.

Libanonban megindultak az Iszlám Állam ellen

2017. 08. 19.

Hadműveletet kezdett szombat hajnalban a libanoni hadsereg a szíriai-libanoni határ északkeleti részét megszálló Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen, és ezzel egy időben a szíriai hadsereg és Hezbollah libanoni síita szervezet is támadást indított a dzsihadisták ellen a határ túloldalán, a nyugat-szíriai Kalamun hegységben – jelentette az al-Majadín libanoni tévécsatorna.

A libanoni offenzíva kezdetét Joseph Aun libanoni hadseregparancsnok jelentette be Twitter-bejegyzésében. Michel Aun államfő a védelmi minisztériumba ment, hogy személyesen nyomon kövesse a hadműveletet.

Hadművelet

A libanoni hadsereg rakétákkal, tüzérséggel és harci repülőgépekkel támadja az IÁ állásait a Rasz-Baalbekhez közeli hegyvidéki területen, az utolsó olyan határtérségben, amely még a dzsihadisták kezén van. A híradások szerint a terrorszervezet ezen a nehezen járható hegyvidéki területen át csempészte be Szíriába a fegyvereket és a zsoldosokat.

Az Iszlám Állam mintegy 300 négyzetkilométeres térséget tart megszállása alatt a szíriai-libanoni határ térségében, és a terület mintegy fele Libanonban van, Arszal városától, illetve a keresztények lakta Rasz-Baalbektől egészen a szíriai területen fekvő Kalamun hegységig húzódik.

Állandó fenyegetés

A libanoni hadsereg offenzívájára régóta lehetett számítani, a térséget megszálló dzsihadisták ugyanis állandó fenyegetést jelentettek a környékbeli libanoni településekre. Három évvel ezelőtt, 2014-ben a dzsihadisták kétszer is betörtek a libanoni Arszalba, rendőröket és katonákat ejtettek fogságba, a város utcáin fegyveres harc bontakozott ki. Az összetűzésekben több libanoni katona is elesett.

A Hezbollah is megindult

A libanoni offenzívával egy időben a határ túloldalán, a Kalamun hegységben a szíriai hadsereg és Hezbollah indított támadást a dzsihadisták állásait. Míg Bejrútban fogadkoznak, hogy a libanoni hadsereg hadműveletét nem hangolja össze a szíriai hadsereggel, damaszkuszi források szerint igenis van köztük egyeztetés. Bármifajta közös hadművelet politikai szempontból visszás lenne Bejrút számára, és veszélybe sodorná az országnak nyújtott amerikai katonai segítséget, Washington ugyanis terrorszervezetnek tartja az Irán által támogatott Hezbollahot.

A szíriai polgárháborúban 2013 óta a Hezbollah jelentős támogatást nyújt a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű hadseregnek, de a szervezet szerepvállalását hevesen bíráltak a síita csoport ellenlábasai, köztük Szaad Haríri miniszterelnök is.

A Hezbollah július végén már kisöpörte an-Núszra Frontként ismert terrorszervezet fegyvereseit Arszal környékéről, augusztus elején pedig az előzőleg megkötött tűzszüneti megállapodással összhangban több mint ezer lázadó hagyta el Libanont, és távozott a szíriai Idlíb tartományba.

Az an-Núszra Front korábban az al-Kaida szíriai ága volt, majd miután tavaly szakított a nemzetközi terrorhálózat vezetésével, felvette a Dzsabhat Fatah es-Sám nevet, és jelenleg a Tahrír es-Sám iszlamista fegyveres koalíció élén áll.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑