Líbia

2016. 06. 05.

Líbia nem kér külföldi katonákat az Iszlám Állam legyőzéséhez



Nincs szükség nemzetközi katonai beavatkozásra Líbiában ahhoz, hogy legyőzhessék az Iszlám Állam terrorszervezetet – jelentette ki Fájez esz-Szarrádzs, a líbiai egységkormány vezetője a Journal du Dimanche című francia lap vasárnapi számában megjelent interjújában.

„Az igaz, hogy szükségünk van a nemzetközi közösség segítségére a terrorizmus elleni harcunkban, és az is igaz, hogy már kaptunk is segítséget. De nem tartunk igényt nemzetközi beavatkozásra” – hangsúlyozta a kormányfő.

– „Az intervenció ellenkezik elveinkkel, ezért szeretnénk elkerülni.”

Hozzátette, hogy nem bombázásokra, hanem technikai segítségre, műholdas felvételekre, hírszerzési információkra van szüksége az egységkormánynak.

Fájez esz-Szarrádzs pénteken a Reutersnek adott interjújában ugyancsak elmondta: Líbia egyesíti különböző fegyveres csoportjait, és képes lesz önerőből kisöpörni területéről a terrorszervezet. Mint mondta, senkit sem zárnak ki a nemzeti hadseregből, aki engedelmeskedik a központi politikai hatóságnak. Leszögezte, hogy Líbiának meg kell őriznie szuverenitását az illegálisan Líbiából Olaszországba tartó migránsok okozta válság kezelésében.

Líbiai vezetés már tanult a korábbi példákból, hogy a nyugati hatalmak indokot keresve katonákat küldenek egy adott országba, majd később megszállják az adott országot lásd Irak, Afganisztán példáját.

Az elsősorban Szíriában és Irakban tevékenykedő Iszlám Állam 2014 vége óta jelen van Líbiában is. 2011-ben az Egyesült Államok ,a nyugat-európai államok, Izrael, és az öböl-menti arab államok légitámadásokkal támogatták a fegyveres csoportokat, akik végül megdöntötték  Moammer Kadhafi rendszerét. Az országban azóta a káosz uralkodik több terrorszervezet köztük az Iszlám Állam is felbukkant és városokat foglalt el.

Líbia a fekete kontinens leggazdagabb országa volt, az életszínvonal vetekedett a nyugat-európai szinttel. Az észak-afrikai állam több millió afrikai vendégmunkásnak tudod állást biztosítani, akik fizetésükből tartották el az otthon marad családtagjaikat. Kadhafi rendszerének megbukása miatt összeomlott a líbiai gazdaság, aminek köszönhetően több millió afrikai maradt munka nélkül, akik most Európa felé tartanak.

Orientalista.hu – Zenobia (MTI nyomán)

Címkék: , , ,






Back to Top ↑

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com