Keresztények

2016. 09. 25.

Louis Raphael I Sako pátriárka megnyitotta a káld püspöki szinódust



Szeptember 22-én az autonóm iraki-kurdisztáni Ankawában elkezdődött a káld püspökök szinódusa. Louis Raphael I Sako pátriárka nyitóbeszédének fő témája a káld egyház lelki krízise volt.

A pátriárka elmondta, hogy egyházukat jelenleg erőszak, részrehajlás és politikai instabilitás veszi körül, amely már évek óta kínozza az Irakban élőket, majd kitért a papok és szerzetesek elvándorlására is, akik jobb életfeltételek reményében hagyták el az országot.

Ezért – mondta – nagy szükség van a papnövendékek alaposabb képzésére, amely felhívja a figyelmet arra a veszélyre is, hogy a papnövendékek, papok és szerzetesek mindinkább a saját érdekeik felé fordítják figyelmüket.

Ez a veszély a digitális kultúra terjedésének köszönhető – mondta a pátriárka. Mindezt megelőzendő, szükség van arra, hogy az iraki lelkipásztorok számára elegendő segítséget nyújtsanak, hogy fejlődhessenek a lelki megkülönböztetésben, többek között olyan találkozók szervezése által is, amelyek során az iraki papok és szerzetesek más országokban szolgáló társaikkal és azok elöljáróival ismerkedhetnek meg.

Ami a pénzügyeket illeti, Sako pátriárka rámutatott néhány pénzügyi és adminisztratív korrupcióra, amely érintette az ország egy-egy plébániáját és egyházi intézményét is. A menekültek segítése kapcsán a pátriárka köszönetet mondott minden plébániai közösségnek, akik nagy munkával segítették a kitelepített családokat, mentesen a diszkrimináció minden formájától, és mindenkit arra kért, hogy továbbra is figyeljen a menekültek problémájára.

Orientalista.hu – Magyar Kurír

Címkék: , , ,






Back to Top ↑