Cadmus fordítás Cadmus
Szíria

2017. 08. 01.

Ma van a Szíriai Hadsereg ünnepnapja

2017. 08. 01.

Augusztus első napja a Szíriai Arab Fegyveres Erők megalapításának ünnepe a független Szíriában.

A Szíriai Arab Hadsereg napját 2011 előtt is megünnepelték. Azóta pedig egész Szíria még nagyobb büszkeséggel, tisztelettel emlékezik meg és gondol rájuk e napon (is). Ez a nap az Övéké. Azé a hadseregé, mely áldozatos munkájával, kitartásával példát mutat az egész világnak. Azé a hadseregé, mely erejével nagyon sok mindenkit meglepett a több mint 6 éve zajló háború során.

Megannyi terület elveszett, megannyi terrorista rombolt és harcolt az országban, ám a hadsereg még mindig talpon, és most győzelemre áll. Győzelemre áll megannyi szenvedés és vér után, megannyi szenvedés és vér árán. Bár az évek alatt sokszor tűnt úgy, hogy összeroppan, végül nem roppant. S napjainkban gőzerővel szorítja vissza a magát Iszlám Államnak nevező terrorentitást, az Al-Kaidát, a Nuszra-Frontot, Európában sok ellenzékinek nevezett fegyveres csoportot. Mert bár úgy híresztelték, hogy Asszad és a hadsereg bukásával Amerika a demokráciát vinné el az országba, láthattuk Irak és láthattuk Kadhafi megbuktatása óta, hogy miféle demokrácia lenne az… a Szíriai Arab Hadsereg fegyveres erői nélkül, Szíria már elbukott volna, a terroristáké lenne az ország, és százezrével özönlenének onnan is a terroristák Európába a Földközi-tengeren át, ahogyan napjainkban Líbiából is Kadhafi halála után.

Ez a hadsereg nem csak a hazájáért küzd, nemcsak a családjáért, bajtársaiért, de egész Európáért is… mert jelenleg hatalmas részt vállalnak abban, hogy Európába nem jut el még ennél is több iszlamista, dzsihadista szélsőséges. Majd tán egy nap, Európa maradék része, maradék lakossága is rádöbben, mekkora áldozatott hozott ez a Hadsereg értük, és azért, hogy legyen jövőjük.

Ezen a napon is megemlékezünk a honvédő háborúban elesett sok-sok ezer mártírunkról. Isten óvja Szíria népét és a haza földjének védelmezőit!

Orientalista.hu – Johnny Corleone

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑