Cadmus fordítás Cadmus
Gazdaság

2015. 05. 13.

Magyar vállalat bővítené az olaj és gázpiaci együttműködését Iránnal

2015. 05. 13.

Teherán, IRNA – Iránnak hatalmas készletei vannak olajból és gázból, egy nagyon biztonságos országnak is számít ebben a tekintetben, továbbá igen kedvező a földrajzi fekvése , amellyel alkalmas kereskedelmi partnere lehet Magyarországnak.

Az Iran Daily, a teheráni angol nyelvű újság elmondása szerint a 20. Nemzetközi Olaj-, Gáz, Finomító-, és Petrokémiai Iráni Kiállításon, Gidai Olivér, a magyarországi Ganzair Kompresszortechnika Kft. kereskedelmi igazgatója azt nyilatkozta, hogy ez az Expó nagy előrelépés az iráni gáz- és olajcégekkel való együttműködés terén.

A négynapos kiállítás május 9-én ért véget. 29 országból több mint 1200 belföldi, és 600 külföldi vállalat vett részt a több mint 50.000 négyzetméteres kiállításon, ahol bemutatták az eddig elért eredményeiket és termékeiket.

Nagyszámú európai cég képviselete szintén részt vett az eseményen.

Gidai elmondta, hogy megbeszélést tartott számos iráni vállalattal, beleértve a Nemzeti Iráni Gáz Vállalatot, gázkompresszorok, leürítők és nyomásfokozók exportálásáról.

Gidai hozzátette továbbá, „A kiállítás minősége egészen kiemelkedő volt, a csarnokok és pavilonok nagyon szépek, és jól szervezettek voltak. Általánosságban a kiállítás megfelelt az európai elvárásoknak.”

A vállalatáról hozzáfűzte, több mint 50 évvel ezelőtt alapították, így Magyarország egyik legrégebbi olaj- és gázipari cége.

„Mi mindig mindent megtettünk, hogy a legújabb technológiai előrelépésekkel modernizáljuk a rendszert, és megújítsuk az eszközparkot. Napjainkban a vállalat új gyárépületet épít, kiterjesztve ezzel a tevékenységét.”

Felsorolta a Ganzair termékeit, a gáz és levegő kompresszorokat, a segédberendezéseket, amelyek többek között szárítók, szűrők, légtartályok és egyéb rendszer elemek.

A Ganzair igazgatója hozzátette, hogy a cégük gyárt légfék kompresszort járművekhez, beleértve a trolibuszokat, vonatokat és metrókat, külföldi és hazai partnereknek egyaránt.

A cég vezető ügyfelei között vannak Szlovákiából, a Cseh Köztársaságból, Szerbiából, és legújabban Kuvaitból, fűzte hozzá.

Gidai elmondta, a nyomásfokozók a gáz nyomásának fokozására szolgálnak, ha az elektromos áram túl alacsony a csővezetékben, és így megkönnyíti a gáz kitermelését a földalatti tartalékokból és tároló depókból.

„Gyártunk még leürítőket, amiket a csővezeték leürítésére használnak, ha karbantartási munkálatokat végeznek rajta. Ez a gépet költséghatékony beszerzéssé teszi már két használat után, a gáz leürítése a csővezetékből, és a gépben való tárolása egyenlő a gép árával.”

„A leürítők gyártása során néhány tartalék alkatrészt külföldről importálnak, az USA-ból és Olaszországból”, de hozzátette, hogy „ezek felhasználásával maga a gép hazai termék.”

Hangsúlyozta, hogy a Közel-Kelet egy új piac a magyarországi vállalatoknak.

„A mi termékeink nagy része nem esik a szankcionált tételek körébe. Például a cég gáz és CNG kompresszora nem esik nyugati embargó alá. Ennél fogva könnyedén tudjuk szállítani iráni vállalatoknak. De a gázkompresszorok tekintetében várjuk, hogy visszavonják a nyugati szankciókat, és kezdődhessen az üzlet.”

Hozzátette, hogy a vállalat az iráni cégekkel való együttműködés kiterjesztése kapcsán a magyar kormány teljes körű támogatását élvezi.

„Néhány napja Budapest főpolgármestere, Tarlós István tett látogatást Teheránban, és a két főváros közti testvérvárosi megállapodást írtak alá a teheráni polgármesterrel, Mohammad Baqer-Qalibaf-fal. Ez jelzi, hogy mindkét kormány kész a kapcsolatok javítására, és az együttműködés bővítésére.”

Irán és Magyarország kedvező kapcsolatainak hosszú történelme van, tette hozzá, ide értve a nagyszámú iráni egyetemi hallgatót a magyarországi egyetemeken.

„A vállalatunk fő célja az volt ezzel a látogatással, hogy jó kapcsolatot építsünk ki az NIGC-val, ami teljesült.”

Azt állítja, hogy a jövőben a két ország olaj és gázipari együttműködése elég biztató, mivel Iránnak hatalmas olaj és gáz tartalékai vannak, és Magyarország nagy szakértelemmel rendelkezik a technológiai-mérnöki szolgáltatások terén, és az olaj és gázipari berendezések gyártásában. Magyarország elég nyitott az Iránnal való kapcsolatok fellendítésére.”

Orientalista.hu – Tia (irna.ir, persianews)

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑