Cadmus fordítás Cadmus
Törökország

2015. 10. 15.

Magyarázkodik a török kormány – Folyamatosak a tüntetések az országban

2015. 10. 15.

A szombati kettős merényletek után nem telik el olyan nap, hogy ne emlékezzenek meg azokról az emberekről, akik életüket vesztették a szörnyű terrorcselekményekben. Ezen történések után változó hírek és fényképek jelenhetnek meg az interneten, hiszen a török kormány teljes hírzárlatot rendelt el.

 A török médiumok semmilyen adatot nem közölhetnek az ügy nyomozati folyamatával kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy sem televíziós műsorok sem napilapok nem közölhetnek semmilyen tényt a nyomozásról, interjúkat, kommentárokat a tragédiáról nem hallhatunk majd.

A tragédia után az utolsó személy, aki felszólalt a török kormányfő volt.

 – Folytatni fogjuk az Iszlám Állam terroristái elleni harcainkat. De továbbra is szem előtt tartjuk a Kurd Munkáspártot is, mert forrásaink szerint ők is és baloldali Törökország Kommunista Munkásainak Pártja is küldött harcosokat Észak-Irakba, hogy ott öngyilkos merénylőket képezzenek ki belőlük. Tehát ezt a két információs vonalat követjük – mondta Ahmet Davutoglu török miniszterelnök egy angol nyelvű tévé-interjúban.

A török ellenzéki párt, akik egyébként kurd barátok is egyben, viszont cáfolja a török kormányfő állítását mondván, hogy a kormány volt az, aki szélsőséges szunnitákat küldött Szíriába Bashar Al-Assad megdöntésére.

Az ellenzék mind a belügyminisztérium vezetőjét mind az igazságügyi minisztérium vezetőjét lemondásra szólította fel.

A kormány a rendőrség vezetőjét azóta már elbocsájtotta, de az elkövetőket még azóta sem sikerült azonosítani.

Orientalista.hu – L.Gyula

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑