Magyarország

2018. 01. 13.

Magyarország titokban befogadott 1300 menekültet?



Legalábbis ezt állítja Altusz Kristóf, helyettes külügyi államtitkár.

“Nem akarunk az EU fekete báránya lenni” – kezdte a Times of Malta-nak adott interjúját Altusz Kristóf, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, majd azzal folytatta, hogy megvédte Orbán Viktort, amiért a német Bildnek adott interjújában a muzulmán menekülteket “muzulmán megszállóknak” nevezte.

Az államtitkár szerint magyarul ez bevett szófordulat, a kormányfő csak elővigyázatosságból használta ezt a kifejezést, hogy ezzel is hangsúlyozza, Magyarország nem követheti a francia vagy a német példát. A törökök németországi integrációjára és a franciák egykori gyarmatbirodalmából érkező letelepedőkre terelve a szót, Altusz az mondta, az újságíróknak inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy “vannak-e no-go zónák ezeknek az országoknak a nagyvárosaiban”, és hogy biztonságos-e oda éjszaka bemenni.

“Nem azt mondjuk, hogy Németország vagy Franciaország valamit rosszul csinált. Sosem tennénk ilyet. De levontuk a saját következtetéseinket.”

Később arra kerül szó, hogy Magyarország oltalmat ad azoknak, akik menedéket keresnek, de különbséget tesz gazdasági migránsok és menekülők között. Végül elárulja azt is, hogy csak tavaly Magyarország már befogadott 1300 menekültet, de ezt biztonságuk érdekében nem hozták nyilvánosságra.

Az “uniós kvótarendeletként” emlegetett irányelv szerint egyébként összesen 1296 menekültet kellene befogadnia Magyarországnak.

Altusz egyébként “nonszensznek” nevezte a feltételezést, hogy a Brüsszel elleni harc az EU-ból való kilépést készíti elő, szerinte a szabadságjogokkal kapcsolatos problémákat csak a a föderalista uniós tagok gerjesztik, Magyarország több mint hetven százaléka támogatja az uniós tagságot, és hazánk egyébként sem akar a közösség fekete báránya lenni.

Orientalista.hu – Euronews

, , , ,






Back to Top ↑