Cadmus fordítás Cadmus
Terrorizmus

2015. 12. 03.

Már az FSA is ISIS-török olajcsempészetről beszél

2015. 12. 03.

A Szíriai Szabad Hadsereg hírszerzési tábornoka, Hoszam Al-Awak azt állítja, hogy másolatai vannak szerződésekről, amelyek Törökország és az Iszlám Állam közötti olajüzletről tanúskodnak.

A Szputnyik hírügynökség arab nyelvű kiadásában kérdezte a fegyveres szervezet magas rangú tisztjét, aki megerősítette, hogy valóban rendelkeznek ilyen fotókkal.

Hoszam Al-Awak, a Szíriai Szabad Hadsereg hírszerzésének tábornoka szerint az Iszlám Állam nem az egyetlen szervezet, amely Törökországnak szállít olajat. Al-Awak elmondása szerint Törökország nemcsak felvásárolta az olajat, hanem az Iszlám Állammal kötött megállapodást arra is felhasználta, hogy egyes olajmezőket és feldolgozó létesítményeket kaparintson meg Aleppóban, amit így török vállalatok irányíthatnak majd.

Al-Awak kifejtette, hogy Szíriában kezdetben a Muszlim Testvériség felügyelte a radikális csoportok koordinációját, és Törökország állandó támogatást biztosított annak érdekében, hogy a Szíriai Szabad Hadsereget és más csoportokat félreállítsanak. Al-Awak kijelentette, hogy a török hírszerzés vezetőjét, Hakan Baydant tartják felelősnek ezért az együttműködésért.

Állítása szerint a bizonyítékokat Oroszországnak is elküldték. Erdogan korábban tagadta, hogy támogatják a terroristákat, ezzel ellentétben szombaton letartóztattak három katonai rangos tisztet, mert azok korábban a török titkosszolgálat Szíriába tartó teherautóit ellenőrzés alá vették. Az őrizetbe vett személyek korábban olyan információkat kaptak, miszerint a teherautókon Törökország fegyvereket küld a szíriai terroristacsoportoknak.

A tábornok elmondása szerint nemcsak az olajkereskedelemről vannak fotóik, hanem arról is, hogy Toyota autókat vásárolnak, melyek az al-ghanem nevet viselik. Mindezeket Katarból hozták a törökök, és a Daesh használja azokat a felfegyverzett járművekkel együtt, tisztjeik szállítására.

A Szíriai Szabad Hadsereg számos tagja hagyta el a szervezetet és csatlakozott az Iszlám Államhoz 2011 márciusa óta, több dzsihadista szervezeten keresztül.

Orientalista.hu – L. Gyula

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑