Menekültügy

2016. 04. 08.

Már egy teljes szír családot befogadott az Egyesült Államok



Jordániából Missouri szövetségi államba érkezett helyi idő szerint csütörtökön az első olyan szíriai család, amelyet Barack Obama amerikai elnök menekültprogramja keretében fogad be az Egyesült Államok.

Ahmad al-Abbúd a feleségével és öt gyermekével együtt a Missouri államban lévő Kansas Citybe érkezett, és első nyilatkozatában háláját fejezte ki Jordániának, ahol három éven keresztül élt, amióta elmenekült a szíriai polgárháború pusztításai elől. A CBS televíziónak a 45 éves férfi úgy fogalmazott: készen áll az új életre az Egyesült Államokban.

“Boldog vagyok, Amerika a szabadság és demokrácia hazája, vannak munkalehetőségek, jó az oktatás, arra számítunk, hogy jó életünk lesz itt” – mondta a szír férfi. Hozzátette: készen áll arra, hogy családjával együtt beilleszkedjen az amerikai társadalomba.

Obama elnök idén szeptember 30-ig tízezer szíriai menekült befogadását vette tervbe. Ennek elősegítésére idén februárban Ammánban, Jordánia fővárosában az Egyesült Államok úgynevezett áttelepülési központot nyitott, ahol naponta mintegy hatszáz áttelepülni szándékozó szíriait hallgatnak meg. Miközben egy letelepedési kérelem elbírálásához általában 18-24 hónapra van szükség, addig az Obama-progam keretében érkező menekültek három hónap alatt megkaphatják az engedélyt.

Jordániában pillanatnyilag mintegy 630-640 ezer szíriai menekült él, de a királyságban összesen egymillió-kétszázezer a szíriaiak lélekszáma, mert sokan telepedtek le már a háború kirobbanása előtt is.

A szíriai háború miatt több millió szír kényszerült elhagyni otthonát. Többségük belső migrációba kényszerült, 3-4 millióan viszont első körben a környező országokba, majd illegális utakon  Európába menekült.

Az öböl-menti arab államok Szaúd-Arábia, Katar, Kuvait, Bahrein és az Egyesült Arab Emirátusok összességében pár ezer szír menekültet fogadott be azzal az indokkal, hogy nehezen tudnának beilleszkedni egy gazdag társadalomba.

Orientalista.hu

Címkék: , ,






Back to Top ↑

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com