Cadmus fordítás Cadmus
Gazdaság

2016. 01. 22.

Már Soros is az újabb válságra figyelmeztet

2016. 01. 22.

„2008-at ismételjük” – mondta Soros a Bloomberg TV-nek a davosi Világgazdasági Fórumon.

A válság oka azonban nem ugyanaz, mint 2008-ban. Akkor az amerikai ingatlanpiac összeomlása váltotta ki a gazdasági mélyrepülést, most viszont Kína és az általa életre hívott deflációs erők.

„A kínaiak túl sokáig vártak azzal, hogy megváltoztassák a növekedési modelljüket az export-alapúról a hazai fogyasztás-alapúra. Tehát egy kemény landolás (hard landing) gyakorlatilag elkerülhetetlen” – nyilatkozta.

Soros három fő kiváltó okát látja a gazdaság gyengélkedésének: az egyik Kína, a másik az olaj- és egyéb nyersanyagárak zuhanása, a harmadik pedig a kompetitív leértékelés, vagyis hogy a különböző országok egymással versenyezve próbálják egyre jobban leértékelni a valutájukat.

Elmondása szerint a világ 80 éve nem látott ilyen deflációs környezetet (vagyis a Nagy Gazdasági Világválság óta), és fogalmunk sincs, mit kéne kezdeni vele.

Orientalista.hu – Jack Fall

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑