Cadmus fordítás Cadmus
Menekültügy

2017. 05. 14.

Maradhatnak a migránsok, ha európai nőt ejtenek teherbe

2017. 05. 14.

Az Európai Bíróság szerdai döntése alapján az EU területén maradhat az az illegális bevándorló, akinek európai állampolgár szül gyermeket.

Az Európai Bíróság szerdai ítéletével precedenst szolgáltatott arra, hogy egy nem-európai állampolgárnak meg kell adni a tartózkodási jogot, ha a gyermeke már uniós tagállam állampolgára.

A bíróság egy venezuelai nő esetében ítélkezett, akinek menedékkérelmét korábban elutasították a holland hatóságok, annak ellenére, hogy gyermeke az apa személye miatt már holland állampolgárként született.

A nő évekkel korábban rendszeresen utazott Európába, ahol alkalmi kapcsolata alakult ki egy holland állampolgárral. Később a pár Németországba költözött, ahol a párkapcsolat hamar felbomlott. Időközben a venezuelai nő várandós lett, és gyermekének megélhetése szempontjából jobb környezetnek látta Európát, mint a dél-amerikai országot, így megpróbált tartózkodási jogot szerezni. A holland hatóságok azonban elutasították a kérelmeit, aminek köszönhetően segélyhez sem tudott jutni. Így került az ügy az Európai Bíróság elé, ami felülbírálta a tagállam törvényeit és kimondta, hogy

nem-európai szülőnek joga van tartózkodási jogot szerezni az Európai Unióban, ha a gyermeke uniós tagállam állampolgára.

A bírósági ítélet szerint az Európai Unióban született gyermekek esetében tekintettel kell lenni az európai gyermek és a nem-európai szülő közti családi kapcsolatra, és ennek okán a nem-európai szülő számára meg kell adni a tartózkodási engedélyt.

Az ítélet ezáltal az európai tartózkodási jog megszerzésének egy új módját kínálja fel a Földközi-tengeren át NGO-ok és embercsempészek segítségével érkező migránsoknak: párkapcsolatot kell keresni Európában, teherbe kell ejteni egy európai nőt, mert pusztán a gyermek európai állampolgársága őket is feljogosítja az EU területén tartózkodásra.

A bevándorláspárti szervezetek azonban ebben is segítik őket: az európai liberális sajtó propagandatevékenységgel próbálja népszerűsíteni a nem-európai népekkel keveredést. Amikor a nagy migrációs hullám elérte Magyarországot, a HVG.hu szenvtelenül leközölt egy „Szerelmem, a migráns” című cikket. Később a Vice magazin szintén a bevándorlókkal közösülést propagálta, és hasonló szellemben közölt le egy cikket, amiben egy német nő és egy arab bevándorló családalapítását taglalja.

Hidfo.ru

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑