Törökország gyerek-munkasok-szirek-torokorszag

2016. 10. 24.

Menekültgyerekeket dolgoztatnak Törökországban



A BBC televízió riportműsora szerint szíriai menekültgyerekek dolgoznak illegálisan törökországi ruhakészítő üzemekben brit áruházláncoknak.

A Panorama című tényfeltáró politikai magazinműsor hétfő esti adása szerint – amelyből a BBC előzetesen részleteket ismertetett – a riporterek által török üzemekben talált szíriai gyerekek az igényes ruházati termékeiről ismert Marks and Spencer áruházhálózat, illetve az Asos online kiskereskedelmi forgalmazó cég számára dolgoztak, mostoha körülmények között, a törökországi minimálbérnél is sokkal kevesebbért.

A BBC riporterei a Marks and Spencer legnagyobb törökországi üzemében hét szíriai gyerekkel találkoztak. Egyikük elmondta, hogy rosszul bánnak velük, “ha egy szíriaival bármi történik, kidobják, mint egy rongydarabot”.

A műsor készítői szerint a gyárban dolgozó szíriai gyerekek közül a legfiatalabb 15 éves volt, és napi 12 óránál is hosszabb műszakokban vasalt ruhákat, amelyeket azután Nagy-Britanniába szállítottak. A Panorama stábja az egyik üzemben tíz év körüli török gyerekeket is talált a munkapadok mellett.

A Marks and Spencer szóvivője hétfőn közölte a BBC-vel, hogy a cég “rendkívül súlyosnak” és “elfogadhatatlannak” tartja a műsorban feltártakat. A szóvivő szerint az M&S minden beszállítóját szerződés kötelezi a cég által globálisan előírt normák betartására, amelyek kiterjednek a munkásokkal szembeni bánásmódra is.

A Marks and Spencer illetékese szerint az áruházlánc jogi segítséget ajánl a műsorban azonosított, törvénysértő módon foglalkoztatott szíriai menekülteknek, és minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő még egyszer.

Az Asos szóvivője azt mondta a BBC-nek, hogy jóllehet a műsorban bemutatott törökországi üzemmel nincs közvetlen szerződéses kapcsolata, az ott készült ruházati termékekből azonban valóban vásárolt. A cég anyagi segítségben részesíti az üzemben talált szíriai gyerekeket, hogy visszatérhessenek az iskolába, és a szíriai felnőtt munkásokat is támogatja, amíg nem találnak legális munkalehetőséget.

Orientalista.hu – (MTI, BBC)

Címkék: , , ,






Back to Top ↑