Cadmus fordítás Cadmus
Történelem

2017. 08. 06.

Mennydörgés, gombafelhő, több százezer halott

2017. 08. 06.

Egy amerikai Boeing 29-es bombázógép 1945. augusztus 6-án dobta le a történelem első stratégiai atombombáját a japán Hirosima városára. Nukleáris fegyvert háborús körülmények között mindmáig csak két alkalommal robbantottak fel: Hirosima és Nagaszaki városa felett.

1945 augusztus 6-án hajnalban hét B-29-es bombázó szállt fel az amerikai Mariana-szigetekhez tartozó Tinian szigetéről, köztük az Enola Gay, bombaterében a 3,6 méter hosszú, 0,7 méter széles, 4,4 tonnás nukleáris fegyverrel, amely a Little Boy nevet kapta.

Az első három gép az időjárás-felderítést végezte, a további három a robbanást vizsgáló tudósokat vitte, a fotózást végezte, illetve a tartalék volt.
Az Enola Gay eseménytelen út után 9400 méter magasságban oldotta ki a bombát Hirosima felett.

MTI-grafika

Az amerikaiak 1942 óta dolgoztak a nukleáris fegyver kifejlesztésén, a Manhattan-terv keretében. A fegyver éles bevetését Harry Truman amerikai elnök augusztus 5-én engedélyezte: Hirosima után másodlagos célpontnak Kokurát és Nagaszakit jelölték ki.

Mennydörgés, gombafelhő

Helyi idő szerint 8 óra után 15 perccel és 17 másodperccel a város fölött vakító, kékesfehér fény lobbant.

Mennydörgés következett, és gombafelhő szökött az ég felé.

A világ első, 13 ezer tonna TNT-vel egyenlő hatású atombombája 600 méter magasságban robbant fel. Az Enola Gay délután három órakor szállt le Tinianon. Parancsnoka, Paul Tibbets helyben megkapta a Szolgálati Érdemkeresztet.

61 ezer, 78 ezer, 139 ezer…

1,2 kilométer sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé. Az áldozatok pontos száma soha nem fog kiderülni.

A Hirosima ellen 1945. augusztus 6-án végrehajtott amerikai atomtámadás következményeként teljesen megsemmisült a japán város. 200 ezer ember lelte halálát, a világon először bevezetett stratégiai atombomba felrobbanásakor. MTI/CTK

A hirosimai emlékművön 61 ezer 443 név szerepel, de az élelmiszerjegyét 78 150 ember nem váltotta be soha többé. Az amerikai felderítés 139 ezerre tette az elhunytak számát.

A többség halálát nem a robbanás okozta, hanem az azt követő tűzvész, épületomlás és pánik. Sokan csak napokkal később, a hőhatás, a lökéshullámok vagy a radioaktív sugárzás következtében, elképzelhetetlen kínok közepette vesztették életüket.

A sugárfertőzés okozta károsodások pontos természete még ma sem ismert. Addig ismeretlen betegségek tűntek fel, a mai napig szedi áldozatait a leukémia, a “hirosimai rák”, és még ma is gyakran születnek gyermekek genetikai torzulásokkal. (A túlélőknek Japánban külön nevük van, ők a hibakusák.) Az áldozatok száma mára elérheti a milliós nagyságrendet is.

Nagaszaki: 60-80 ezer áldozat

Az atombombát augusztus 9-én Nagaszaki városára is ledobták, ekkor mintegy 60-80 ezer ember vesztette életét. Hat nappal később, augusztus 15-én Hirohito japán császár rádióbeszédben jelentette be a feltétel nélküli megadást.

A döntést nemcsak az iszonyatos pusztítást hozó robbanások miatt hozták meg, hanem azért is, mert augusztus 8-án a Szovjetunió is hadat üzent Japánnak, végleg kilátástalanná téve a további harcot. A feltétel nélküli kapitulációról szóló dokumentumot a szigetország szeptember 2-án írta alá, amivel a csendes-óceáni hadszíntéren is véget ért a második világháború.

Szükség volt rá?

Napjainkig folyik a vita arról, hogy szükség volt-e az atomfegyver bevetésére.

Sokak szerint a második robbantást hadászatilag nem indokolta semmi, mert a japán hadvezetés már a megadás gondolatát fontolgatta, a szovjetek hadat üzentek, és a japán hadsereg vészes üzemanyaghiánnyal küszködött.

Hirosima prefektúra iparcsarnokának kupolás romja, a késõbb mementóként meghagyott Atombomba-kupola 1945-ben, miután augusztus 6-án, a II. világháború végén egy amerikai nehézbombázó ledobta a történelem elsõ atombombáját Hirosimára. (MTI/EPA/Béke Emlékmúzeum)

Az álláspont hívei szerint az amerikai vezetés inkább az új fegyver lakott területre gyakorolt hatását akarta látni, és már a háború utáni erőviszonyokat szándékozott alakítani.

Mások szerint viszont a robbantások súlyos véráldozatokat követelő hadműveleteket előztek meg, hiszen az amerikai hadsereg addig csak egyetlen japán területet, Okinava szigetét foglalta el. Az alig ezer négyzetkilométeres földdarab elfoglalása két hónapig tartott, és 12 ezer amerikai katona életét követelte. Minden bizonnyal ezek a veszteségek is hozzájárultak ahhoz, hogy a megadást elutasító Japán ellen bevessék az új fegyvert.

Szoktak azzal is érvelni, hogy a két bomba robbanásának hatása óvatosságra késztette a politikusokat, és ezzel mintegy megmentette a világot az atomháború rémétől.

Orientalista.hu – MTI/Hirado.hu

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑