Cadmus fordítás Cadmus
Szíria

2016. 01. 05.

Mennyire “demokratikusak” a “Szíriai Demokratikus Erők” ?

2016. 01. 05.

A “Szíriai Demokratikus Erők” (SDF) elnevezésű szövetséget az USA kezdeményezésére hozták létre 2015. október elején Észak-Szíriában a Kurd autonóm területen (Rojava) működő fegyveres csoportok, amelyek szemben állnak az úgynevezett “iszlamista” és vahabita terrorista frakciókkal, mint például: “Szabad Szír Hadsereg” (FSA) csoportok (Liwa Al-Tauhid, Liwa Al-Faruk), az Al-Kaida (Al-Nuszra Front), Harakat Ahrar Al-Sham (Iszlám Front), Harakat Nur Al-Din Al-Zinki.

Flag_of_Syrian_Democratic_Forces.svg

A Szíriai Demokratikus Erők zászlaja

A “Szíriai Demokratikus Erők” gerincét a kurd Népi Védelmi Bizottságok (YPG) harcosai adják, hozzájuk csapódott még a “Dzsaish Al-Tuwar” nevű arab milícia, amely valószínűleg elszakadt a többi “iszlamista” frakciótól, ők főleg Észak-Aleppóban “működtek”. Része még a kurdokkal szövetséges Asszír Katonai Tanács (MSF), amely a kormánycsapatoktól elzárt kurd területeken élő keresztények önvédelmi ereje. A “Szíriai Demokratikus Erők” az utóbbi hónapokban harcban álltak Észak-Aleppóban nemcsak az ISIS, hanem a Nyugat által (és Törökország által) támogatott többi “mérsékeltnek” nevezett vahhabita fegyveres csoporttal (FSA frakciók, Ahrar Al-Sham és az Al-Kaida).

Az USA próbálkozásai kudarcot vallottak arra, hogy grundoljon egy “mérsékeltnek” tekinthető proxi haderőt, amely egyformán bevethető az ISIS ellen és a legitim szíriai kormány megdöntésére. Több száz millió dollár elköltése, fegyverszállítmányok és FSA különítmények kiképzése után egy “mérsékelt” fegyveresük sem maradt. Azok mind átálltak az Al-Kaidához (Dzsabhat Al-Nuszra), az Ahrar Al-Sham vagy az ISIS soraiba, magukkal szállítva a hadianyagot, pénzt és fegyverzetet.

ypg_ozel

YPG – zászlajában vörös csillag

Jelenleg az SDF nevű formációval csak az a gond, hogy lényegében 90 százalékban a kurd YPG harcosaiból áll, mert az Asszír Katonai Tanács (MSF) nem rendelkezik sok katonával, a Dzsaish Al-Tuwar pedig csak egy szakadár iszlamista csoport, nem a szekuláris állam megőrzése a célja. Adott tehát egy “Szíriai Demokratikus Erők” szövetség, amelynek a tagjai közül talán csak az asszír MSF tekinthető a világi és demokratikus elvek követőjének. A kurd Népi Védelmi Bizottságok (YPG) ideológiai alapjait legjobban a zászlójában lévő vörös csillag jellemzi. (Nem azért van benne, mert a Heinecken sör rajongói.)

A törökök és a szaúdiak továbbra is a keményvonalas vahhabita terrorszervezeteket szponzorálják, mert gyanakvással tekintenek a kurd autonóm törekvésekre. Az USA emiatt most is rossz lóra tett, mert az övék és a szövetségeseik védencei jelenleg egymást irtják Észak-Szíriában.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑